Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A pontrúgások döntöttek a Vidi javára

Két szabadrúgás után született góllal múlta felül a 24. fordulóban a Videoton a Paks gárdáját. Ez a három pont azt jelenti, hogy a második helyen várhatja a székesfehérvári társulat a jövő heti Ferencváros elleni rangadót.

A hazaiak abban a tudatban léptek pályára, hogy győzelmük esetén az MTK botlásának köszönhetően ezüstérmes pozícióba kerülhetnek. Ennek megfelelően a Videoton kezdte aktívabban a mérkőzést, már a második percben megszerezhették volna a vezetést. Csernyánszki azonban Alvarez lövését a térdével hárította, majd egymás után két bravúrt is bemutatott előbb Mitrovics távoli lövésénél, majd Torghelle ismétlésénél. José Gomes csapata a Győr elleni meccshez hasonlóan ismét már a saját térfelén letámadta a paksi játékosokat, akik ennek köszönhetően keveset birtokolták a labdát. A 22. percben Gyurcsó állt oda egy szabadrúgáshoz, amely után középkezdéshez készülhetett a Paks, labdája ugyanis a jobb felsőben kötött ki. Az első félidő lényegesebb vendég helyzet nélkül telt, ellenben a székesfehérváriak egyszer még a kapufát is eltalálták. A második félidőben folytatódott a Vidi fölénye, Alvarez újabb kapufával jelentkezett, majd ismét szabadrúgást kaptak a hazaiak. A labda mögé ismét Gyurcsó állt, középre kanyarított labdájába Caneira tette bele a fejét, ami után már kettő volt a különbség a két csapat között. Négy percre rá majdnem szépített a Paks, Bozsovics azonban még éppen a gólvonal előtt elcsípte a Vinícius lábáról a kapuba tartó játékszert. A találkozó végén még egy centikkel a kaput elkerülő Heffler Norbert lehetőséget jegyezhettünk fel, ám az eredmény már nem változott, így a Videoton megelőzve az MTK együttesét a tabella második helyére lépett előre.

Videoton – Paks 2:0 (1:0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion, 2700 néző Vezette: Bognár Tamás

Videoton: Bozsovics – Szolnoki, Caneira, Szekeres, Héctor Sánchez (Nikolics N., 78.)– Mitrovics, Tóth B. (Vinícius, 65.) – Gyurcsó, Alvarez (U. Nikolics, 65.), Paraiba – Torghelle

Paks: Csernyánszki – Heffler T., Kovács G., Éger, Juhász D. – Heffler N., Sifter, Báló, Vayer (Könyves, 52.) – Lázok (Eppel, 72.), Tököli
Gólszerzők: Gyurcsó (25.), Caneira (69.)
Sárga lap: Tóth B. (38.), Paraiba (75.), illetve Könyves (68.), Eppel (82.)

Móra Tamás