Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Szárnya szegett Szuper Sasok – Uruguay nyert a derbin!

Spanyolország fölényes sikerét követően, a B csoportban igazi ki-ki mérkőzésre került sor. A tét főként Uruguay számára volt nagyobb, ugyanis ha Luis Suárezék kikaptak volna, a nigériaiaktól, akkor már biztosan búcsúztak volna, az utolsó kör eredményeitől függetlenül.

A torna egyik legszebb stadionjában, a Fonte Nova Arenaban csaphatott össze a két együttes, történelmük során először.

Az első játékrész nagyjából erőfelméréssel, és komoly ütésváltásokkal telt. Eleinte ugyan Uruguay dominált, ám a nagynevű játékosok sorra mélázták el a lehetőségeket. Az afrikai fiatalok pedig nagyon lassan vették fel a ritmust, így ők is csak nehézkesen tudták veszélyeztetni, a szemmel láthatóan nem túl magabiztos Fernando Muslera kapuját.

Ám hogy ne legyen hiányérzetünk, az uruk mégis megszerezték a vezetést, a 19. percben. A gólszerző pedig, a válogatott tornákon mindig nagyszerűen játszó Diego Lugano volt. Mégsem volt elég a vezetés az „La Celeste”-nek, ugyanis nagyon leült a játékuk, amit Nigéria, Ahmed Musa révén meg is büntetett. A szünetre így 1-1-gyel vonultak a csapatok.

A folytatásban alig öt percet kellett várni az újabb, és mint kiderült utolsó találatra. Az első fordulóval ellentétben a veterán Diego Forlán ezen az összecsapáson kezdő volt. És nem mulasztjuk el megjegyezni, hogy ez volt számára a 100. alkalom, hogy az uruguayi válogatott mezét viselhette. A legendás támadó ezt a centenáriumot pedig a legszebben ünnepelte: góllal, mégpedig abból a legjobb fajtával, azaz győztes góllal.

A hátra lévő még majd 40 percben ugyan néha próbálkozott Uruguay, ám jobbára a nigériaiak igyekeztek a gólszerzéssel, teljesen érthető módon. Cavani akár még növelhette is volna az előnyt egy-két kontra alkalmával, ám a klubváltással is sokat zaklatott támadó pontatlan volt. Az utolsó percekre keményen beszorultak a dél-amerikaiak, ám a zöldmezesek nem tudtak élni a lehetőséggel, és még komoly kapura lövésük sem volt.

Két fordulót követően Nigéria, és Uruguay is 3-3 ponttal áll, a már továbbjutott spanyolok mögött. Könnyebb helyzetben Forlánék vannak, hiszen ők az utolsó fordulóban Tahiti agyonverésére készülhetnek, és egy esetleges óriási győzelem esetén, még a másik meccs eredményével sem kell törődniük.

NigériaUruguay 1-2 (1-1)
Nigéria: Enyeama – Omeruo, Ambrose, Oboabona, Echiéjilé – Ogude, Musa, Mikel, Ogu – Brown, Oduamadi.
Uruguay: Muslera – Maxi Pereira, Lugano, Godín, Cáceres – Á. González, Arévalo Rios, C. Rodríguez – Forlán, Suárez, Cavani.
Gólszerzők: Mikel (37. perc), illetve Lugano (19.), Forlán (51.)
Sárgalapok: Babatunde (60. perc), Akpala (75.), illetve Lugano (79.), Coates (84.)

A ‘B’ csoport állása:
1. Spanyolország 1 2 0 0 12-1 6 pont
2. Nigéria 2 1 0 1 7-3 3 pont
3. Uruguay 2 1 0 1 3-3 3 pont
4. Tahiti 2 0 0 2 1-16 0 pont


Nigeria 1-2 Uruguay Highlights by goalsandsoccer

Balogh József