Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Konföderációs kupa: A drámai csatában, büntetőkkel jutottak a döntőbe a spanyolok

A mérkőzés bár nem hozta a várt színvonalat, izgalmakban nem volt hiány. A végén a mindig lutri tizenegyes párbajban már csak a koncentráció döntött, és ebben Xavi-ék voltak jobbak, így óriási csatában bejutottak a fináléba.

A mai, második elődöntő résztvevője a 2012-es Európa bajnokság két döntős csapata, az eddig 100%-os Spanyolok, illetőleg a Balotellit nélkülöző Olaszország. A párharc pikantériája tehát adott volt, a döntőbe jutáson kívül az olaszoknak adott volt a lehetőség, hogy bosszút álljanak a tavalyi fináléban elszenvedett 4-1-es zakóért.

A mérkőzés a várt forgatókönyvvel kezdődött, a spanyolok birtokolták a labdát, míg az olaszok visszaálltak a 16-osuk előterébe.
Az első lehetőségre nem kellett sokáig várni, a 2. percben Pedro lőtt a hosszú sarok mellé jó 20 méterről, míg néhány perccel később Maggio bólintott egy pontrúgásból Casillas kapuja fölé. Az első negyedóra (mely meddő spanyol fölénnyel telt el) végén Gilardino került lövőhelyzetbe egy szélről belőtt labda után, de pontatlanul, jóval a hosszú sarok mellé gurított. Ezt követően is inkább az olaszok veszélyeztettek, előbb a 17. percben egy nagyszerű kiugratás után Maggio fejese akadt el a kiszaladó Casillasban, majd két perccel később egy beadás után Marcihisio csukafejesénél emelkedhetett meg a spanyol drukkerek vérnyomása. Az első komolyabb ziccerre a 35. percig kellett várni, szintén az olaszok, és szintén fejesből veszélyeztettek, egy szép akció után Maggio került ziccerbe, de közeli bólintását a spanyol portás bravúrral hárította. Kishíján azonnal megbosszulta magát a kihagyott lehetőség, hiszen pár perccel később Fernando Torres fordult le gyönyörűen a 16-oson belül, majd hatalmas ziccerben a hosszú sarok mellé lőtte a labdát. Az első negyedóra spanyol mezőnyfölénye után kiegyenlítetté vált félidőt a 42. percben De Rossi távoli, középre tartó lökete zárta, melyet Casillas kiöklözött a mezőnybe. A spanyolok szokatlanul veszélytelenek voltak a kapura, míg az olaszok meglepően sokszor jutottak el az Eb és Vb címvédő kapujáig.

A második félidőre Prandelli a védő Barzagli helyére Montolivot hozta be a középpályára. A játékrész az elsőnél is langyosabb iramban kezdődött, az első említhető momentum az időközben csereként beálló Navas lökete volt, melyet a 16-os sarkáról eresztett el, de Buffon magabiztosan hárított. Iniesta félpályás szólója után került lövőhelyzetbe a 63. percben, de a 16-osról csúnyán eltörte a labdát, nagy lehetőség lehetett volna. A 68. minutumban jött az addig legnagyobb lehetőség, egy középre tett labdát Marchisio húzott közelről a kapura, azonban Pique hatalmasat blokkolt. Néhány perccel később Pedro kapott nagy labdát a szélen, el is érte a labdát, de Buffon minden rutinját felhasználva sikeresen megzavarta Pedrot, aki vaktában elpöckölte a labdát. Ezzel pedig könnyen megszerezhették volna a vezetést a spanyolok. A mérkőzés egyébként továbbra is gyenge színvonalban, enervált, lassú játékkal folyt, az utolsó 10 percben mind a két csapat rápihent a hosszabbításra. A meccs viszont így is eldőlhetett volna, ugyanis egy spanyol kontránál a felfutó Pique kapott egy visszagurított labdát Navastól, azonban tiszta lövőhelyzetben, körül-belül 11-12 méterről a kapu fölé bombázta a játékszert. Az eredmény maradt 0-0, jöhetett a hosszabbítás.

A 2×15 percet viszont már nagyobb iramban kezdték a csapatok, rögtön a hosszabbítás elején Giaccherini lőtte telibe a bal kapufát, egy lapos beadást lőtt meg keménye kiszorított helyzetből. Egyből ezt követően Pique elé pattan egy lecsorgó labda, melyet lekezelt, és ellőtt, de szögletre mentettek. Ezt követően Pique fejesét kézzel(?) blokkolja Chiellini, a lepattanót az óriási helyzetben lévő Ramos elől mentik. A nyomás megmaradt, hiszen az ebből fakadó szögletből is nagy helyzet kerekedett, Ramos lőtt egy lecsorgó labdát 10 méterről fölé. A 99. percben Iniesta pazar löbböléséből eldönthette volna Alba a meccset, de 5 méterről, kiszorított helyzetből fölérúgta a labdát. Az hosszabbítás első félidejének utolsó percében Iniestát lökték, ezért 19-20 méterről, jó helyről járt szabadrúgás a spanyoloknak, azonban Xavi fölé tekerte egy jó méterrel a labdát.

A hosszabbítás második félideje visszafogottabb iramban telt, de a helyzetek így is megvoltak. A 109. percben Mata tekert 16 méterről, a kapuval szemben állva, de a lökete a kapu mellé zúgott. A 115 percben Xavi vállalta el messziről, lövését Buffon a kapufára paskolta, majd ezek után előbb a 117., majd a 120. percben is eldönthette volna Navas, de előbb élesen belőtt labdáját Buffon vetődve kiütötte, majd az utolsó minutumban nagy helyzetben nem tudott jól centerezni a Manchester City újdonsült szélsője. Az eredmény tehát maradt 0-0, jöttek a tizenegyesek.

Elsőként Candreva állt oda, és máris előnybe kerültek az olaszok, hiszen pimasz módon a kapu közepébe emelt. 1-0!
Xavi a következő rúgó, magabiztosan kilőtte a kapu bal oldalát. 1-1!
Aquilani kezdte a következő kört, és bár Casillas érezte az irányt, a jobb alsó sarokba lőtt. 2-1!
A karmester, Iniesta lövése a bal alsó sarokba talál utat, Buffon rajta volt, de jól helyezte a Barcelona középpályása. 2-2!
De Rossi volt a harmadik rúgó, és magabiztosan bevágta a léc alá! 3-2!
Gerard Pique sétált oda ezek után, és nem hibázott! 3-3!
Az olaszok 4. rúgója Giovinco magabiztosan lőtte ki a jobb alsót, Casillas mozdulatlanul nézte. 4-3!
Ramos állt oda a 4. tizenegyeshez….keményen, a léc alá! 4-4!
A legenda, Andrea Pirlo vállalta el az utolsó tizenegyest, elegánsan a sarokba gurít. 5-4!
A sorsdöntő tizenegyeshez Mata áll oda….magabiztosan lövi ki a jobb oldalát a kapunak, 5-5!
Jöhetett a hirtelen halál!
Montolivo az első ítélet-végrehajtó…a jobb alsó sarokba tette magabiztosan, 6-5!
Sergio Busquets a spanyoloknál…begurítja a bal alsóba, 6-6!
Nem tudtak hibázni a csapatok!
A 7. kört Bonucci kezdte, és fölévágta! Marad a 6-6, meccslabda volt a spanyoloknál!
A mindent eldöntő tizenegyes rúgója Jesús Navas…és berúgta a jobb alsóba!
A döntőbe Spanyolország jutott be!

Spanyolország – Olaszoroszág 0:0 (0:0)
Hosszabbítás után : 0:0
Tizengyesekkel : 7:6
Fortaleza, Estadio Castelao
Játékvezető : Howard Webb (ENG)
Spanyolország : Casillas – Alba, Pique, Ramos, Arbeloa – Busquets, Xavi, Iniesta – Pedro (Mata, 79.), Silva (Navas,52), Torres (Martinez, 94.)
Olaszország : Buffon – Chiellini, Barzagli (Montolivo, 45.), Bonucci, Maggio – De Rossi, Pirlo, Candreva, Marchisio (Aquilani, 79.), Giaccherini – Gilardino (Giovinco, 90.)
Gólszerzők : –
Sárgalapok : De Rossi (64.), Pique (105.)
Kiállítások : –

Gera Dávid