Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hosszabbított a rekordbajnok sztárja

A nyáron lejárt volna a tavaly remekelő csatár szerződése, akivel jelenlegi sérülése ellenére új kontraktust kötöttek.

Deni Alar az SK Rapid Wien csatára éppen kényszerszünetet tart, de az osztrák rekordbajnoknál eddig nagyon meggyőzően teljesített, nem véletlen, hogy hosszú távon terveznek vele. A 23 esztendős osztrák csatár tavaly 15 találatot szerzett, e mellett hat előkészítése is az ő érdemes.

“Deni egy nagyon fontos játékosa a Rapidnak aki sérülése előtt bebizonyította, hogy milyen minőséget képvisel. Ezért is örömteli, hogy egy olyan osztálybeli játékos, mint ő, aki a sérülése ellen küzd éppen hosszú távra aláírt.” – így Helmut Schulte sportigazgató.

Alarnak ez már a harmadi éve Ausztria fővárosában, előtte Kapfenberg együttesében rúgta a bőrt. Teljesítményével a címeres trikó közelébe is került, de eddig nem számítottak rá a legjobbak között – az osztrák U21-es csapatban 16-szor játszott.

Alar nagyon fontos láncszeme a Rapid együttesének, ezt az is bizonyítja, hogy piaci értékben is a legjobbak közé tartozik (1,5 millió eurót tesz ki a Transfermarkt.at szerint). Így nagy az öröm Hütteldorfban, hogy két évvel, azaz 2016-ig hosszabbított.

Kostyál Balázs