Jet-Sol Liga, Női NB I: Kevés csapat változtatott drasztikusan

Gavalovits Sándor
Gavalovits Sándor
újságíró, 2014 március 6. 17:12

A hölgyeknél is véget ért az átigazolási időszak, és nem sok csapat változtatott nagyon a keretén, ugyanakkor több légiós is érkezett a magyar bajnokságba.

Egy-két klubnál nem csak a játékoskeretben akadt változás, de mint tudjuk a pályán lévők szállítják a sikereket, igaz a háttér legalább ennyire fontos. Szombathelyen és az Astra együttesénél valamint Kispesten a szakmai stábban is volt némi változás. A Viktória klubmenedzseri posztján Hérincsné Markó Edinát Krenács Lilla váltotta, miután Markót kinevezték női kapitánynak. A keretben ellenben nem sok változás történt, hiszen Tóth Enikő visszavonulása mellett más játékost nem veszített a klub, ellenben visszatért Magyarics Zoé, aki a Ferencvárosban futballozott. Az Astra ellenben két új stábtagot „igazolt” a télen. Németh Gergely személyében erőnléti edzőt még decemberben kievezték. Németh korábban magyar bajnok atlétaként részt vett több világversenyen is, most pedig az Astra futball és futsalcsapatainál dolgozik. A másik friss stábtag Kéri Hanga, aki a rehabilitációs edzői posztot tölti be a jövőben. A játékoskeretben mindössze két változás történt: Rózsa Cecília érkezett a Fraditól, míg Vadas Nikoletta Kispestre távozott.

A legnagyobb változás, legalábbis minőségben a címvédő és listavezető MTK együttesénél következett be. Tekintve, hogy alapemberek távoztak, kérdés, milyen tavaszt tudnak produkálni Medgyes Péter tanítványai. Emellett még sérülés is nehezíti a vezetőedző munkáját, hiszen Erdélyi Tamara térdműtét után lábadozik, ami kapusposzton is új igazolást jelentett. A minőségi változás a Ferencvárosnál is igazolt, ám pozitív irányba. Dörnyei Balázs csapata együtt maradt, mindössze egyetlen játékossal bővült a keret, miután sikerült leigazolni a brazil Giovanna de Oliveira-t a Santostól. Mindössze hárman távoztak a klubtól, de a trióból igazán csak Nakshije Krivanjevát tekinthettük alapembernek.

Átugorva az alsóházba láthatjuk, hogy a legnagyobb változás a Honvédnál volt. A kispestiek jelen pillanatban sereghajtóként várják a folytatást, így mindenképpen erősítésre szorult a nevek alapján nem is olyan gyenge keret. Három légiós is érkezett, azonban a távozók között többen vannak, akik a futball befejezésén gondolkodnak. De nemcsak a keretben, hanem a szakmai stáb is változott, hiszen távozott a csapat edzője, Zacsovics Tibor, így a jövőben Salkovics Gábor irányítja az együttest. A korábbi sikercsapat Femina elvesztette egyik nagy tehetségét, Csányi Diána ugyanis a listavezetőhöz szerződött, de az ősszel a középpálya motorjának számító Sándor Zita is távozott, igaz csak kölcsönbe. Azonban nagy kérdés, hogy súlyos sérülése után mikor lesz újra játékra kész a Dorogra kerülő labdarúgó. A Szeged mindössze egy labdarúgó érkezését jelentette be, míg távozó nincs. Az Újpesttel kapcsolatban mindössze Külüs Zsuzsanna távozása biztos.

Nézzük csapatonkénti bontásban a változásokat:
MTK Hungária:
Érkezett: Újvári Izabella (szabad), Torma Lilla (Pap SE), Csányi Diána (Femina), Vesszős Mercédesz (Dorog), Papp Dóra (CF Maritim/Levante)
Távozott: Vágó Fanni (Olimpia Cluj), Pinczi Anita (Olimpia Cluj), Csiszár Henrietta (ASA Targu Mures), Gyöngyösi Réka (Femina), Zágor Bernadett (ASA Targu Mures)
Sérültek: Erdélyi Tamara (térdműtét után lábadozik)

Astra:
Érkezett: Rózsa Cecília (Ferencváros)
Távozott: Vadas Nikoletta (Honvéd)

Viktória:
Érkezett: Magyarics Zoé (Ferencváros)
Távozott: Tóth Enikő (visszavonult)

Ferencváros:
Érkezett: Giovanna de Oliveira (Santos)
Távozott: Nakshije Krivanjeva (Honvéd), Rózsa Cecília (Astra), Magyarics Zoé (Viktória Szombathely), Marsi Krisztina (Szeged, kölcsönbe)
Sérültek: Fenyvesi Evelin (keresztszalag-szakadás), Mosdóczi Evelin (bokacsont-sérülés), Samu Anna (kézsérülés), Derzsényi Dorina (bokaszalag műtét után lábadozik)

Femina:
Érkezett: Bernhardt Bernadett (Monor), Molnár Eszter (Völgység NSE), Oravecz Petra (PMFC), Tasnádi Rita (Csepel), Gyöngyösi Réka (MTK), Folk Zsuzsanna (Tolna-Mözs), Balogh Nicole (),
Távozott: Gleich Barbara, Sándor Zita (Dorogi Diófa, kölcsönbe), Zvara Tímea (Honvéd), Csányi Diána (MTK)
Sérültek:

Újpest:
Érkezett:
Távozott: Külüs Zsuzsanna (Honvéd)
Sérültek:

Szeged:
Érkezett: Marsi Krisztina (Ferencváros, kölcsönbe)
Távozott:
Sérültek:

Honvéd:
Érkezett: Aurora Seranaj (albán, Tirana AS), Fitore Govori (albán, Vllaznia Shkodër), Nakshije Krivanjeva (macedón, Ferencváros), Zvara Tímea (1. FC Femina), Vadas Nikolett (Astra HFC), Külüs Zsuzsanna (Újpesti TE)
Távozott: Bereczki Orsolya, Takács Szandra, Kaiser Karina, Kovács Nikolett
Sérültek: Vadas Nikolett (rehabilitációt végez), Dénes Dorka (csonthártya-gyulladás), Nakshije Krivanjeva (horpaszizom-húzódás), Novotny Gréta (akhillesz-ín gyulladás), Tóth Eszter

Gavalovits Sándor