Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

A Barcelona hosszabbítana a sérült Valdes-szel

Victor Valdes, a Barcelona spanyol kapusa már korábban bejelentette, hogy az idény végén tovább áll a katalán sztárcsapattól. Azonban a szerdai súlyos sérülése új helyzetet hozhat.

Valdes hordágyon hagyta el a pályát

A katalán napilap, az Ara információi szerint az elülső keresztszalag-szakadást szenvedő kapus szerződését meghosszabbítaná a Barcelona. A játékos hónapokkal ezelőtt lenyilatkozta, hogy az idény végén elhagyja az anyaegyesületét A gránátvörös-kékek a sérülés súlyosságából arra következtettek, hogy talán nem lesz olyan csapat, amely megkockáztatná a leigazolását, mivel a felépülése 6-8 hónapig is eltarthat. Így ha nem sikerülne a kapusnak új klubot találnia, meghosszabbítanák a szerződését további 1 évvel.

Valdest azóta több klubbal is szóba hozták, mint például a Manchester City és a Monaco. Ez utóbbi klubbal a madridi AS szerint már előszerződést kötött és így is igényt tartanának a spanyol kapusra.

A hálóőrt valószínűleg a németországi Augsburgban operálják majd meg, ott, ahol Jesét, a rivális Real Madrid csatárát is megműtötték. Victor Valdes így a Primera Division szezon hajrájáról és a nyári világbajnokságról is lemarad.

Lovász Krisztián