Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Újpest: Szélesi Zoltán nem kívánatos személy lett

Kedden sajtótájékoztatót tartott Roderick Duchatelet, az Újpest tulajdonosa az elmúlt hetek történéseinek kapcsán, majd a sajtóbeszélgetés után interjút adott a sportnapilapnak. Ebben szó esett Szélesi Zoltán helyzetéről is.

Szélesi Zoltánra nincs igény, kérdés, a védő hol folytatja. – rangado.hu

Mint ismeretes, Szélesi Zoltán a PMFC elleni magyar kupa-találkozón tért vissza a lila-fehérek első csapatához hosszú kálvária után. Az is köztudott, hogy Roderick Duchatelet szívesen elküldené a védőt, ám végül – valószínűleg a szezon végéig – visszakerült az együttesbe, bár bajnokin még nem lépett pályára a korábbi válogatott bekk.

Duchetelet azonban nem szívesen tartaná a klubnál Szélesit. „Szélesi Zoltántól már korábban is meg akartam válni. Húszmillió forintot kínáltam neki, ha elválnak útjaink, de ő nem ment bele.” – fogalmazott a belga. Ugyanakkor ellentmondásos a helyzet, hiszen anno éppen Duchatelet hozta vissza a Megyeri útra a lilák egyik kedvencét. Erről így nyilatkozott a Nemzeti Sportban az üzletember: „Igen, mert úgy hallottam, ő vérbeli újpesti, csakhogy időközben kiderült, a személyisége, a másokkal szembeni viselkedése korántsem megfelelő. És amúgy, ha a jelenlegi Újpest még nem az a kategória, amelyik a bajnoki címről álmodozhat, hát Szélesi Zoltán sem azt a szintet képviseli. A legfontosabb, hogy nekünk pozitív személyiségekre van szükségünk, akiknek nem a saját egójuk a legfontosabb, hanem a klub.”

Szélesi reagált, Vignjevic sem érti, mi történik

A hírek szerint a keretbe visszakerült védő hétvégén kezdőként kapott volna szerepet Nebojsa Vignjevic-től a Haladás ellen, ám Szélesi el sem utazhatott a csapattal, hiába volt bepakolva a táskája. Az okokról a védő sem tud semmi konkrétat. Slusszpoénként már a székházba, és a stadionba se léphet be. Elég homályosan látni tehát a védő ügyében. „Múlt kedden a belga tulajdonos kérésére a többiekkel egyetemben felmondtam a korábbi kft.-vel a szerződésem, aláírtam a lemondó nyilatkozatot is, hogy az esetleges csődeljáráskor már szabadon igazolható játékos legyek, hogy majd gond nélkül aláírhassak az új kft.-hez azokkal a feltételekkel, amit kértek tőlem. Nem titok, hogy a bérem feléről lemondtam ennek érdekében. Miután ez megtörtént, azonnal ki is váltották a játékengedélyem, szerdán pedig már játszottam is 20 percet a Magyar Kupában. Joggal éreztem azt, hogy minden sínen van, úgy készültem, hogy hétvégén újra pályára léphetek.” – fogalmazott Szélesi a csakfoci.hu-nak adott interjújában.

Nebojsa Vignjevic sem érti, mi történt Szélesi Zoltán ügyében – novosti.rs

„Nebojsa Vigjnevic kitért a hitéből, amikor megtudta, hogy megint ügy van körülöttem. Sajnálkozott, mert úgy építette fel a heti munkát, hogy számolni tudjon velem a vasárnapi bajnokin, én pedig ehelyett megtörve, megalázva battyoghattam haza szombaton a stadionból. Mint ismert, csütörtökön este, pénteken délelőtt jogátruházással megmenekült a klub, sokan sokat tettek ennek érdekében. De már aznap kiderült, hogy valami nem stimmel a helyzetemmel. A technikai vezető hívott, hogy egyszerűen nem találják az új kft.-vel kötött szerződésemet, így azt nem is tudják beadni az MLSZ-hez, hogy a játékengedélyt megkaphassam. Egy teljes csapatnyi tanúm van rá, hogy az aláírt szerződést a klub ügyvezetőjének korábban átadtam, csakúgy, mint a többi játékos. Költői kérdés, hogy véletlen lehet-e az, hogy minden csapattársam szerződése megvolt, csak az enyém keveredett el valahol útközben… Sikerült azon nyomban elérni a tulajdonost, hogy szóljunk neki, nincs meg a szerződésem, de ő közölte, hogy tudja, majd egyből letette a telefont. Ezek után hétvégén többször is hívtam, de nem tudtam elérni, majd az elnök felelősségre vont, hogy miért zaklatom őt, amikor “weekend” van. Közölte, hogy majd a képviselőmnek, Gém Zoltánnak elmondja, mi a pontos helyzet velem. Hétfőn délután találkoztak is, de neki már mindent letagadott, még azt is, hogy pár nappal ezelőtt mindenben megegyeztünk volna, sőt, bármilyen szerződést aláírtam volna. Egyben jelezte, hogy Szélesi Zoltánt nem kívánja alkalmazni a továbbiakban.” – mondta el Szélesi a szerződéséről, illetve, hogy miért nem léphetett pályára Szombathelyen a múlt hétvégén. „Egyelőre sehol nem játszhatok, mert az új céggel aláírt szerződésem eltűnt, nem adták be az MLSZ-hez. A belga tulajdonos tulajdonképpen engem bent hagyott a becsődölt kft.-ben, de mivel a többiekhez hasonlóan alá kellett írnom egy lemondó nyilatkozatot is, hogy szabadon igazolható legyek, így jelen állás szerint én egy munkanélküli focista vagyok. Akár szabadon igazolhatóvá is válhatok, de csak akkor, ha ezt az álláspontot az MLSZ is megküldi számunkra. Erre várunk most. Gyomorgörcsöm van napok óta, sőt, hónapok óta. Úgy tűnt, minden sínre kerül, de mostanra minden megváltozott. Most nekem lenne rá okom, hogy elsírjam magam, ahogy a tulajdonos tette, de nem teszem meg. Viszont belefáradtam ebbe a történetbe, így ügyvédek kezébe adom ezt a harcot, vívják meg ők. Ami eddig folyt, azt már nem szeretném tovább folytatni.” – fejtette ki az ügy hatását és következményeit az immár ex(?)-újpesti védő.

Gavalovits Sándor