Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Alig használt Real-sztárt vegyenek!!! – A Barca bejelentkezett…

… Mesut Özilért, az Arsenal középpályásért. Legalábbis a katalán sajtó értesülése szerint a gránátvörös kékek szemet vetettek, a német válogatott játékosra. Persze a történet, főleg ha valós, nem is olyan egyszerű!

Az persze a korábbi években nem okozott túl nagy megrökönyödést, amikor az FC Barcelona szinte minden valamire való Arsenal játékost magához csábított. Csakhogy most van egy apró csavar a történetben! Ugyanis a londoniakhoz tavaly nyáron igazolt Özil előző klubja nem volt más, mint a Barca örökös riválisa, a Real Madrid.

www.uaegoal.com

Érdekesség, hogy az elmúlt évtizedekben több, ex-barcelonai költözött a Bérnabeuba, ám fordítva ez sokkal ritkább esetnek tekinthető. Sőt, az új évezredben ez a fajta játékosmozgás lényegében megszűnt, az utolsó játékos, aki mindkét gárdát (akár egymás után, akár nem) szolgálta, a brazil Ronaldo volt.

A katalán tv adó, a La Portería számolt be arról ma, hogy a Barca már tervet is készített a török származású játékos megszerzésére. Andoni Zubizarreta, aki mellesleg nagy rajongója is állítólag Özilnek, egy 30 millió eurós nyitó ajánlatot szeretne tenni az Arsenalnak. Ami persze gyermeteg összegnek tűnhet még kezdésnek is, lévén az „Ágyúsok” tavaly majdnem 20-szal többet fizettek érte, a Realnak.

Balogh József