Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bemutatjuk az ifjúsági BL gólkirályát

Mint ismeretes tegnap került megrendezésre a 2013/2014-es UEFA Youth League fináléja, mely a Bajnokok Ligája mása, a klubok u19-es csapatainak számára hoztak létre. A nyoni döntőben a Benfica ifjú tehetségei az FC Barcelona, azaz a La Masia kiválóságai ellen szállhattak ringbe. A mérkőzés fölényes katalán sikert hozott. A torna gólkirályát is a Barca adta, úgy gondoljuk érdemes megjegyezni Munir El Haddadi nevét.

Fotó: Getty Images

Az 1995-ös születésű mindössze 18 esztendős spanyol és marokkói kettős állampolgár 2011-ben került a katalánok utánpótlásbázisára, azóta pedig hatalmas fejlődésen ment keresztül. Az UEFA Youth League idei kiírásában 10 mérkőzésen szerzett 11 találatával elhódította a gólkirályi címet. A statiszták neve mellé 4 gólpasszt is behúzhattak. A döntőben Haddadi kétszer is eredményes tudott lenni.

A szezonban eddig négy ízben léphetett pályára a Barca B csapatában, egy alkalommal pedig magára öltötte a spanyol u19-es válogatott mezét. Egy kivételes és rendkívül gólérzékeny tehetségről beszélünk, aki előtt nagy jövő állhat, amennyiben így folytatja.

Végül pedig nézzük a góllövőlistát, és jegyezzünk meg pár nevet, hiszen többükkel biztosan nemsokára a nagyok között is találkozunk majd.

Az UEFA Youth League góllövőlistájának végeredménye:
1. El Haddadi (Barcelona) 11 gól
2. D. Cole (Manchester City) 6 gól
2. Rochinha (Benfica) 6 gól
2. J. Swift (Chelsea) 6 gól

Őszi Ádám