Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csoda, és botrány a holland kupa döntőjében! – Videóval

Tegnap délután rendezték a KNVB Beker, vagyis a holland kupa döntőjét, az impozáns Rotterdami stadionban, a De Kuipban. A mérkőző felek pedig a végig szerencsés Zwolle, és a rekordgyőztes Ajax volt.

www.ajax.nl

KNVB Beker; döntő
PEC Zwolle – Ajax
Az esélyeket illetően aligha merült fel sok kérdés az emberekben, mert bár valahogy mégiscsak eljutott a Zwolle a fináléba, ám tette ezt úgy, hogy minden körben alacsonyabb ligás ellenfelet kellett csak búcsúztatnia. Miközben a másik fél, a szinte biztosan bajnoki címet ünneplő Ajax az elődöntőben a címvédő Alkmaart, míg egy körrel korábban a Feyenoordot ejtette ki.
A 3. percben pedig kezdett is alakulni a papírforma, ugyanis van Rhijn révén már vezetett is az amszterdami együttes. Csakhogy jött talán az európai futball idény egyik leghengerlőbb fél órája, és a PEC az első négy kapura lövését egyaránt gólra váltotta. Sőt, a második félidő hajnalán már négy volt a különbség a két gárda között.
A sokkolt Ajax hiába volt fölényben, remegő térdű gólvágói, mint Sigthórsson, Schöne, és Krkic azonban tehetetlen volt az Eredivisie középcsapat kapuja előtt.
A Zwolle történetének első lényeges trófeáját gyűjtötte be, míg az Ajax a bajnokság megnyerésével vigasztalódhat, a jövő héten.
Fontos hozzá tenni, hogy a jelek szerint a saját szurkolói áshatták meg a piros-fehérek sikerének sírját: a vezető gól után ugyanis pirotechnikával egybekötött ünneplésbe fogtak, ami majd negyedórás kényszerszünetet idézett elő!
Végeredmény: 5-1
Gólszerzők: Thomas (7., 11. perc) Fernandez (20. 33.), van Polen (50.), illetve van Rhijn (3.)

A gólok:

PEC Zwolle 5-1 Ajax All Goals & Highlights 20… by All_Goals

Az ünneplés:

Balogh József