Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hatalmas potyával mentett pontot a City, de oda a bajnoki álom!? – videóval

Hatalmas potyagóllal mentett pontot hazai pályán a Manchester City az angol labdarúgó-bajnokság szerdai mérkőzésén. Könnyen elképzelhető, hogy ezen a mérkőzésen úszott el a City bajnoki aranya.

Fotó: Reuters

Manchester City – Sunderland 2-2 (1-0)
G: Fernandinho (2.), Nasri (89.) ill. Wickham (73., 83.)

Hatalmas elánnal érkezett a pályára a Manchester City, mely a második percben Fernandinho révén megszerezte a vezetést. Agüero tálalt a brazil elé. aki nem tétovázott és Mannone alatt a rövid alsóba lőtt. A gyors gól talán túlságosan is megnyugtatta Pellegrini tanítványait, ugyanis ezt követően a Sunderland került fölénybe és bizony könnyen szerezhetett volna három gólt, amennyibe nO’Shea és Borini pontosabb. Az ír védő két ízben is fejjel volt veszélyes, először Hart tudott bravúrosan hárítani, majd a kapufa volt pár centivel odébb. A nyomássorozatot Borini helyzete és lövése zárta, az olasz keresztbe ellőtte kapu előtt az adódó lehetőséget. A félidő végére kiegyenlítetté vált a játék, megrázta magát a City, mely érezhetően megsínylette a sérült Yaya Toure hiányát.

A második játékrészben aztán hatalmas meglepetés várt az Etihad közönségére, ugyanis a friss erőként pályára lépő Giaccherini a 73. percben remekül tálalt Wickham elé, aki megelőzte védőjét és közelről az üres kapuba paskolta a játékszert. Tíz perccel később aztán ugyan az volt a forgatókönyv, Giaccherini ugratta ki Wickhamot, aki csakúgy mint az első félidőben Fernandinho a rövid alsóba lőtte a labdát. Ekkor dermedt csend honolt Manchester kékebbik felében, csupán az örömittas Sunderland szurkolók hangja hallatszott.

A rendes játékidő vége előtt aztán egy perccel Jovetic gurított vissza a második hullámban érkező Nasri számára, aki laposan lőtt, Mannone pedig potyázott, bevédte a löketet. A hazai pontvesztés könnyen lehet, hogy a City bajnoki címébe került, míg Mannone szerencsétlenkedése a végén a Sunderland kiesését erősítette. Pedig ha meglett volna a három pont…


Manchester City vs Sunderland 2-2 All Goals… by Howtoplay7
Őszi Ádám