Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga, női NB I, rájátszás: Fontos három pont a zöld-fehér tarsolyban

Remek találkozót vívott egymással a bajnoki álmokat dédelgető Astra és a feltörekvő Ferencváros. Utóbbi örülhetett.

A győztes találat pillanata, szerzője Giovanna Oliveira. – sportmenu.net/Jakab Tamás

Kellemes időben rendezték a felsőház első fordulójából elhalasztott rangadót. A hazaiak egy hét leforgása alatt a harmadik ki-ki meccsüket vívták. Az MTK elleni bajnoki döntetlen után vasárnap a Viktóriát ejtették ki Dörnyei Balázs leányai a Magyar Kupából. Szerda délután pedig az Astra együttesét fogadták, közel telt ház előtt a Népligetben. És ahogy az lenni szokott hazai környezetben, a zöldek letámadták a rózsaszín-feketéket, ami gyors gólt eredményezett. Szabó Viktória kényszerítőzött Giovanna Oliveirával, majd a brazil támadó kiugratta Zeller Dórát, aki Kovács Klaudia mellett a hálóba lőtt. A gól érezhetően megfogta Dombó János tanítványait, akiknek abszolút nem ízlett a zöldek letámadásos játéka, így sokszor csak vaktában rugdalták előre a labdát. Fogl Katalin egyedül küzdött elől, de használható átadást nem kapott, a támogatás hiányában pedig nem tudott érdemlegeset produkálni. Bő negyedóra kellett, mire ki tudott jönni a szorításból az Astra, de akkor bizony veszélyes helyzetet alakítottak ki a csepeliek. Egy szöglet után a kipattanót Godvár Katalin szúrta rá, Németh Júlia védett szépen. Nem sokkal később már egyenlő volt. Történt, hogy Fogl éles szögből lőtt kapufát, ami után éppen a berobbanó Pincze Gabriella felé pattant a labda, a védő pedig a kapuba fejelt. Nem esett össze a Fradi, de a mezőnyben kiegyenlítettebbé vált a játék, így élvezhető találkozó kerekedett ki. Kisebb helyzetek adódtak mindkét oldalon, de sok volt a pontatlanság, főleg az Astra játékában. A remekül felkészített hazaiak okosan járatták a labdát, mégis majdnem fordítottak a Dombó-lányok. Egy szöglet után Pincze berobbanva fejelt alig mellé, Németh Júlia kissé elszámolta magát az esetnél, majd Godvár lőhetett volna gólt, ha a kiugrás után nem húzza vissza a jobbik lábára a labdát, hanem egyből tüzel. A végére Kaján megpattanó szabadrúgása okozott némi gondot Kovácsnak.

Zeller Dóra (zöldben) tarthatatlan volt: gól és gólpassz – sportmenu.net/Jakab Tamás

A második játékrész mezőnyjátékkal kezdődött, az első bő tíz percben semmi érdemleges eseményt nem jegyezhettünk fel, mígnem az ötvennyolcadik percben Zeller továbbította kapu felé Kaján passzát, a remekül futballozó Giovanna berobbanva lőtt a kapu közepébe. Ezzel tehát ismét a Fradinál volt az előny, Dombó János gyorsan változtatott is kettőt, de számottevően nem változott csapata játéka. Ugyan a folytatásban inkább rögzített szituációk után alakultak ki kisebb helyzetek, de nem sok eredménnyel. Amit érdekes volt megfigyelni, az Astra a második játékrész közepére elkészült az erejével, amit a gyors szélsőkkel – Kaján Zsanett és Diószegi Fanni – révén remekül kihasznált a zöld-fehér lánykoszorú. Meg kell dicsérni Bognár Enikőt is, a tizennyolc esztendős csapatkapitány ugyanis rutinos játékosokat meghazudtoló módon fogta össze a társaságot, és kitűnően irányította a játékot. Könnyen növelhette volna előnyét a hajrához közeledve a hazai együttes, ha Kaján Zsanett kissé pontosabban ad középre, vagy éppen Giovanna labdáját jobban tudja eltalálni. Az utolsó tíz percben ismét a Fradi irányított, ekkor Zeller eldönthette volna végleg az összecsapást, ám nagy helyzetben mellé lőtt, pedig már mindenki gólt kiáltott. Az összkép alapján megérdemelt zöld-fehér siker született, amelynek köszönhetően izgalmassá tette a további küzdelmeket.

Ferencváros – Astra HFC 2-1 (1-1)
Népligeti sportcentrum, 100 néző, vezette: Horváth II. János (Nyekita Brúnó, Agócs Róbert)
Ferencváros: Németh Júlia – Rudán Andrea, Nagypál Fatima, Vőfély Noémi, Szabó Dorottya (Horváth Boglárka, 60.) – Szabó Viktória – Gruber Brigitta (Diószegi Fanni, 60.), Bognár Enikő, Kaján Zsanett – Giovanna de Oliveira (Bokor Adrienn, 88.), Zeller Dóra
Astra: Kovács Klaudia – Ács Noémi, Pincze Gabriella, Vidács Krisztina, Molnár Judit – Megyes Ágnes, Benkő Mónika, Szabó Boglárka, Godvár Katalin (Sebestyén Györgyi, 68.), Halászi Kinga (Kakuszi Adrienn, 58.) – Fogl Katalin (Dominika Dikanová, 58.)
g.: Zeller D. (2.), Giovanna (58.) ill.: Pincze G. (19.)
s.: Giovanna (74.) ill.: Benkő M. (20.), Sebestyén Gy. (70.)

A felsőház állása:

A góllista:

Következik:

Gavalovits Sándor