Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Jövőre Özil lesz az Év játékosa!”

Bár összességében nem úgy sikerült Mesut Özil számára, mint szerette volna, aligha lehet panasz a német válogatott középpályásra az Arsenal együttesénél. Hasonló véleményen van edzője, Arséne Wenger is, aki szerint a volt Real Madrid játékosban még több lehetőség van.

www.goal.com

Az előző nyáron szerződtetett Mesut Özil december óta már háromszor volt sérült, eközben pedig az Arsenal is visszaesett: kiszálltak a bajnoki címért folytatott küzdelem, sima kiesés a Bayern München elleni BL-nyolcadddöntőben. A két dolog, mármint a német játékos kimaradásai, és a csapat formahanyatlása sokak szerint összefüggésben van egymással.

Talán ezért is kapaszkodik Arséne Wenger abba az elképzelésbe, hogy bizony Özil jövőre még jobb lehet, így húzva maga után az egész gárda teljesítményét is:
„Özil sérült volt mostanáig, de nálam ott van a listán, akik közül kikerül az Év játékosa a következő szezonban. Mi jól haladtunk ebben a szezonban előre, mivel 17-18 fordulóban is vezettük a bajnokságot. Azt szeretnénk, hogy jól jöjjünk ki a szezonból, amihez úgy gondolom, adott minden”.

Mire gondolt vajon Wenger mester, amikor a „jól kijövésre” célzott? Gyaníthatóan a 4., még BL-selejtezőt érő helyezés megszerzésére a Premier League-ben, illetve az FA-kupa megnyerésére, a Hull City elleni fináléban.

Balogh József