Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Ledegradált szurkolók – nyílt levélben válaszolt a DVTK ultracsoportja

Korábban a Fourfourtwo magazin magyar kiadásának főszerkesztője, Szöllősi György szurkolókat ledegradáló kijelentést tett. Erre reagálva az amigeleken.hu – a DVTK szurkolói honlapja – szerkesztői nyílt levélben vágtak vissza.

Szöllősi György nem először nyilatkozik negatív kontextusban a szurkolókról. – mandiner.hu

Az említett levélben nagy igazságokat fogalmaztak meg az írók, ugyanis a magyar futballt a szurkolók tartják el, hiszen a reálbérek csökkenése ellenére nagyon sokan pénzt nem kímélve kísérik el csapatukat idegenbeli túrákra, valamint a hazai bajnokikon sok helyen a koreográfia megszervezése, kivitelezése sem kevés pénzbe kerül. Ugyanez igaz azokra a klubvezetőkre is, akik az MLSZ-szel karöltve kriminalizálják a drukkereket. Hozzá kell tenni, hogy azért büntetni a drukkereket, mert hangulatot varázsolnának a stadionokba, akár pirotechnikai eszközöket igénybevéve, kész közröhej, főképp, hogy a honi szurkolói kultúrához abszolút hozzátartozik ez a fajta magatartás is.

Szöllősi György már nem először tett negatív kijelentést a drukkerekre, illetve korábban a női labdarúgást is lealacsonyító megjegyzéseket. Pedig, ha van még őszinte, szívvel űzött sportág, akkor a női az. Az elüzletiesedett férfifutballnak a rengeteg zsoldos nem kelti jó hírét, míg a hölgyeknél még a klubhűség fogalma sem veszett ki, habár ott is tetten érhető egyfajta tendencia. De amit Szöllősi olykor megenged magának, azt egy szurkoló kikéri magának. Nehogy már a csapatok legyenek megtisztelve azáltal, hogy még vannak olyanok, akik kijárnak és buzdítják az adott csapatot. Örök igazság, hogy nem a szurkoló van a fociért, hanem éppen fordítva. A játékosok és a futballban szereplők igenis érezzék át egy csapathoz tartozás érzését, és tartsák fontosnak a szurkolót. Nem tisztünk más munkájába beleszólni, ám az a kijelentés, miszerint amíg ő a főszerkesztő az említett lapnál, addig szó nem lehet a női focival foglalkozó cikkekről, addig nincs miről beszélni. Észre kéne venni, hogy igenis van potenciál a szakágban.

És akkor a DVTK drukkerek által írt nyílt levél:
„Tisztelt Szöllősi György!

Előre kell bocsájtanom, hogy nem szoktunk és a jövőben sem szeretnénk különböző celebek megnyilvánulásaival foglalkozni, de a felcsúti sajtótájékoztatón olyan mértékben köpte szembe nyilvánosan a még megmaradt és a magyar foci mellett kiálló szurkolókat, hogy emellett nem tudunk szó nélkül elmenni.

Az egyik legnagyobb magyar tábor szócsöveként, arra szólítjuk fel Önt, hogy nyilvánosan kérjen elnézést attól a több tízezer magyar szurkolótól, akik még életben tartják a magyar labdarúgást! Azoktól az emberektől, akiket Ön minden lelkiismeretfurdalás nélkül, nyilvánosan elmebetegnek nevezett. Azokat az embereket degradálta le így, akik hétről-hétre megveszik a belépőket, és eltűrik azt, hogy az Önhöz hasonló, realitásérzéküket teljesen elvesztő futballvezetők, minden ésszerűséget nélkülöző döntésekkel és szabályokkal próbálják kiűzni őket a stadionokból.

Ezek a szurkolók a fociért élnek, Tisztelt Uram, és nem a fociból, ahogyan Ön is! Felháborító az, ahogyan az MLSZ a „néma tömegek”-re hivatkozik, úgy Ön polgári nézőkről beszél. Azokat a szülőket sértette meg, akik a gyermekeiket kiviszik a mérkőzésekre, hogy ők is megtapasztalhassák a lelátói hangulatot. Azokat a gyermekeket, akik példaképeket keresnek. Azokat a nőket, akik szurkolói csoportokat alakítanak a kedvenc csapatuknak. Azokat a nyugdíjasokat, akik az aprócska jövedelmükből még hajlandóak a focira áldozni.

Szöllősi Úr, Ön teljesen elvesztette a realitásérzékét, ha arról beszél, ami nincs! De ez még nem is lenne nagy probléma, ha ezt nem a nyilvánosság előtt tenné. Az pedig a legelkeserítőbb, hogy ezt következmények nélkül teheti. Elkeserítő még az is, hogy egy sportmédium főszerkesztőjeként ilyet nyilatkozik azokról az emberekről, akiknek a fanatizmusa miatt létrejöhetett az a sajtótermék, aminek Ön a vezetője. Mi ez, ha nem a futball elárulása? Mi ez, ha nem a szurkolók arcul köpése?

Szöllősi Úr! Álljon a nyilvánosság elé, és magyarázza el, hogy miért is tartja elmebetegeknek azokat, akik még hajlandóak pénzt fizetni a magyar fociért! Megmagyarázhatatlan a magyar foci vezetőinek ámokfutása, amivel nyomorba döntik az így is több sebből vérző labdarúgásunkat és elszomorító az a demagógia is, amivel megpróbálják idealizálni a hibás döntéseket. Várjuk válaszát és bocsánatkérését! A levelet az amigeleken.hu oldalán közzétesszük és elküldjük a magyar foci meghatározó weboldalainak is.

Üdvözlettel: Az ELMEBETEG Szurkolók! Az amigeleken.hu szerkesztői.”

A levél tartalmával teljesen egyetért a Foci Club.hu szerkesztősége, és támogatja a törekvést.

Gavalovits Sándor