Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

MTK: Új stadiont kap a kiesőjelölt

 

Ebben a bajnoki évadban rendeznek utoljára mérkőzéseket a Hidegkuti stadionban, miután két esztendő múlva új aréna áll majd az MTK rendelkezésére.

2016-ra egy ötezer fős, fedett stadion épülhet fel. – magyarfutball.hu

A kék-fehérek a közelmúltban rendezték 130 millió forintos saját, valamint a beolvadó BSE 658 milliós adósságát. Tette mindezt a kormány segítségével, így jelen pillanatban adósságmentes a klub.

Az MTK elnöke, Deutsch Tamás csütörtökön sajtótájékoztatót tartott, melyen fontos bejelentéseket tett. A klubvezető kiemelte, hogy 2020-ig 6.5 milliárd forintot tervez elkölteni a létesítmények fejlesztésére. Ebből 5.866 milliárd állami költségvetési pénz, míg a maradék saját forrásból lesz elkülönítve. A költségvetési keretből 1.16 milliárdot az MLSZ stadionrekonstrukciós keretéből, további 4.850 milliárdhoz az egyesület létesítmény-fejlesztési forrásából kap az MTK.

Deutsch elmondta, 2016-ra egy 5000 férőhelyes, teljesen fedett stadiont húznának fel a jelenlegi aréna helyén, melyben helyet kapna a Sándor Károly Akadémia is, így az agárdi sportközpont a klub férfi és női együtteseinek edzőközpontjává avanzsál.

A tervek szerint a tavaszi szezon végeztével kezdődne a bontás, így a következő két szezont valamely más fővárosi – Ferencváros, Újpest, Vasas, Honvéd – pályáján kerülne sor a hazai összecsapásokra. Deutsch Tamás hangsúlyozta, erről kikérik a szurkolók véleményét.

A leendő stadion mellett épül fel az új klubház, egy néhány száz fő befogadására alkalmas sportcsarnok, a klub múzeuma valamint az MTK-shop. Deutsch Tamás elmondta még, hogy BKV Előre Sport utcai pályájának bérlője lett a kék-fehér egylet, így ez szintén a labdarúgó utánpótlásközponthoz került.

Zuglóban megújul a Lantos Mihály Sportközpont is. A Csömöri úti létesítményben kap majd helyet a Brüll Alfréd Akadémia, melyben kilenc egyéni sportágban zajlik majd a képzés, atlétikai központ, küzdősport centrum, illetve egy ezer fős rendezvénycsarnok is épül a sporttelepen. Mindez körülbelül 2016-17-re készülhet el.

Az akadémia vezetője egyben az MTK sportigazgatója és így mind a 25 szakosztályvezető főnöke is lesz. Személyét az elnök egyelőre nem nevezte meg, csak annyit mondott: hosszú időn keresztül dolgozott külföldön. A Brüll Alfréd Akadémia annyiban különbözik majd más hasonló utánpótlás-nevelési központoktól, hogy nem lesz bentlakásos, és nem lesz oktatási intézmény. Deutsch elmondta ugyanakkor, a tehetségeknek olyan tárgyi és egyéb feltételeket biztosítanak majd a sportoláshoz, melyeket Európában máshol nem kaphatnak meg. Az akadémiára kerülő fiatalokat májustól augusztusig szigorú rendszerben, szakmai szempontok alapján választják ki.

Deutsch Tamás a távlati célok közé sorolta, hogy három éven belül szeretnék a jelenlegi 1600 főről megduplázni az egyesületben sportolók létszámát, valamint hogy az kék-fehéreknek 2020-ig a legeredményesebb öt magyar klub közé kell kerülnie.

Az elnök az MTI érdeklődésére nem tudta megmondani, hogy mennyi lesz a leendő létesítmények fenntartási költsége, ugyanakkor kijelentette, hogy a zuglói multifunkciós sportcsarnoktól – miként a többi létesítménytől is – azt remélik, hogy bevételt is fog termelni az egyesületnek.

A klub elnöke végül arról beszélt, hogy szeretnék elérni, hogy az MTK-ban ne csak a hipertehetségek sportoljanak, hanem olyan közösség alakuljon ki, amelyben a sportolók a közös sportolás örömét is megtalálják. Meg kívánják őrizni a polgári-zsidó identitású klub hagyományait, a létesítményeket pedig úgy szeretnék kialakítani, hogy azok kulturális szolgáltatások igénybevételére is alkalmasak legyenek.

Gavavalovits Sándor