Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Válogatott: Győzelem a Vasas ellen

Nikolics és Kalmár Zsolt szállították a gólokat.

Kalmár Zsolt és Nikolics is betalált a Vasas ellen. Utóbbi kétszer villant. – mlsz.hu

Az összetartás végeztével a Vasas ellen mérkőzött Pintér Attila együttese, és nyert fölényesen. A találkozón a nemzeti csapat góljait Nikolics Nemanja – kétszer – és Kalmár Zsolt szerezték.

A két együttes szakvezetője a következőképp értékelt a lefújás után.
Pintér Attila: „A részletes elemzésre a meccs videofelvételének visszanézése után kerül sor, de az biztos, hogy a mérkőzés elérte azt a célt, amit szántunk neki. Mindenkinek lehetőséget adtunk, olyan játékosokat is megnézhettem, akiket meccskörülmények között eddig nem tudtam kipróbálni. Igyekeztünk kijavítani a finnek elleni meccs hibáit, az edzéseken előkerülő hiányosságokat, és élesben is kipróbálni az edzésen begyakorolt taktikai elemeket. Gratulálok a Vasasnak, jó felfogású, sokra hivatott fiatal csapata van, bátor játékot mutatott, remek edzőpartner volt. Sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!”

Szanyó Károly, a Vasas trénere teljesen elégedett volt, és reméli sikerült segíteni a válogatott felkészülését. „Úgy gondolom, a mérkőzés a célját maximálisan elérte, szerintem jó edzőpartnerei voltunk a magyar válogatottnak. Bízom benne, hogy ezzel a találkozóval elősegíthetjük felkészülésüket az előttük álló feladatokra. A mi játékunkról csak annyit mondanék el, hogy nagyon tetszett játékosaink visszatámadása, csapatunkban nagyon sok fiatal szerepelt. Különösen tetszett az U19es csapatból kölcsönkért Kiss Balázs középhátvéd játéka, aki nagyon jól szállt be a játékba a belső védő pozíciójában. A szintén kölcsönkért Marcsek Ákos is megtette a magáét, föl merte vállalni az egy-egy elleni játékot, nem rugdosta el a labdákat, hanem megjátszotta őket. Összességében azt tudom elmondani, hogy ez az edzőmérkőzés jól illeszkedett a heti felkészülési programunkba.” – fogalmazott a Vasas trénere a klub honlapjának.

A-válogatott keret–Vasas 3–0
Válogatott: Balogh János (Verpecz István, 33., Rózsa Dániel, 66.) – Szolnoki Roland (Lázár Pál, 52.), Lipták Zoltán (Guzmics Richárd, 52.), Juhász Roland (Zsidai László, 52.), Korhut Mihály (Szabó János, 52.) – Pátkai Máté (Lang Ádám, 80.), Sándor György (Kovács István, 52.), Kalmár Zsolt (Lang Ádám, 40., Fiola Attila, 60.) – Gyurcsó Ádám (Gosztonyi András, 52.), Nikolics Nemanja (Radó András, 52.), Varga Roland (Nagy Gábor, 52.)
Vasas: Hermány (Orbán S.) – Pál D. (Horváth L.), Grúz (Görgényi), Tamás L. (Kiss B.), Kiss R. (Engel) – Cseke, Gál M. (Nagyházi), Nagy T. (Menyhárt) – Szedlár (Szabó B.), Ádám (Ferenczi), Remili (Marcsek)
Gólszerző: Nikolics (2), Kalmár

A találkozó összefoglalója:

Gavalovits Sándor