Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es EB: A riválisok edzői tartanak a magyar együttestől

A közelmúltban kisorsolták a júliusi vb-kvalifikációs EB csoportbeosztását. A mieink Portugáliával, Izraellel és Ausztriával kerültek egy csoportba. Az MLSZ honlapján nyilatkoztak a riválisok szakvezetői.

Az U19-es EB-n szereplő válogatottak szövetségi edzői – fotó: mlsz.hu

Mindegyik, az EB-re kijutott szövetségi edző egyetértett abban, hogy a játékerőt elnézve igen színvonalas küzdelemre van kilátás, ám kiemelték, hogy előzetesen az A. jelű négyes tűnik kiegyenlítettebbnek, de nehéz lenne megjósolni kik juthatnak az elődöntőbe.

A portugálokkal 2013-ban egy minitorna keretében játszottak a mieink, akkor 1-0-ra a magyar együttes nyert, míg ősszel 3-3-as döntetlen született a két együttes összecsapásán. Az osztrákok a közelmúltban nem játszottak a magyarokkal, de az eddigi eredmények alapján tiszteletet ébresztett az osztrák edzőben, míg Izrael szövetségi edzője korábban játszott Mészöly Géza ellen, illetve korábbi csapattársával, Pisont Istvánnal a mai napig tartják a kapcsolatot, hiszen a Beitar Jeruzsálemben együtt nyertek bajnokságot.

Hélio Sousa (Portugália): „Hihetetlenül magas színvonalú tornára számítok. Ha abból indulok ki, hogy az angol, a francia és a spanyol, valamint a holland válogatott sem tudta kiharcolni az Eb-részvételt, akkor igen büszke vagyok a saját csapatomra. A sorsolás előtt úgy gondoltam, teljesen mindegy, hogyan alakul a sorsolás, mert bármilyen csoportba kerülünk, minden esetben nehéz mérkőzések várnak ránk. A magyarokkal többször is megmérkőztünk az utóbbi időben, és mindig szoros meccset játszottunk, nem kétséges, hogy Mészöly Géza kollégám csapata esélyes a továbbjutásra. Ausztriáról is tudjuk, hogy kiváló játékerőt képvisel, és természetesen mi is eséllyel pályázunk az elődöntőbe jutásra. A csapatunk magja már három éve együtt játszik, ez a legnagyobb erősségünk, valamint az sem hátrány, hogy több kiemelkedő képességű játékossal rendelkezünk, van például olyan labdarúgónk, aki a Manchester Cityben futballozik.”

Andreas Heraf (Ausztria): „Hihetetlenül magas színvonalú tornára számítok. Ha abból indulok ki, hogy az angol, a francia és a spanyol, valamint a holland válogatott sem tudta kiharcolni az Eb-részvételt, akkor igen büszke vagyok a saját csapatomra. A sorsolás előtt úgy gondoltam, teljesen mindegy, hogyan alakul a sorsolás, mert bármilyen csoportba kerülünk, minden esetben nehéz mérkőzések várnak ránk. A magyarokkal többször is megmérkőztünk az utóbbi időben, és mindig szoros meccset játszottunk, nem kétséges, hogy Mészöly Géza kollégám csapata esélyes a továbbjutásra. Ausztriáról is tudjuk, hogy kiváló játékerőt képvisel, és természetesen mi is eséllyel pályázunk az elődöntőbe jutásra. A csapatunk magja már három éve együtt játszik, ez a legnagyobb erősségünk, valamint az sem hátrány, hogy több kiemelkedő képességű játékossal rendelkezünk, van például olyan labdarúgónk, aki a Manchester Cityben futballozik.”

Eli Ohana (Izrael): „Fantasztikus meccsekre van kilátás a magyarországi tornán. Büszke vagyok a csapatomra, hogy ki tudta harcolni az Európa-bajnokságon való részvételt. Az esélyekről nehéz beszélni, mert amelyik válogatott eljut a nyolc legjobb európai csapat közé, az kivétel nélkül kiemelkedő minőséget képvisel. A portugál válogatottat tekintem csoportfavoritnak, de Ausztria erejéről is sokat elmond, hogy 5-0-ra győzte le Romániát az elitkörben, és egy hihetetlenül erős selejtezőcsoportból jutott tovább az Eb-re. És akkor még nem szóltam a házigazda magyarokról, akik felkészülési meccseken szállították sorra a győzelmeket, és egymás elleni meccsünkön is láttam, hogy több nagyon tehetséges futballistával rendelkeznek. Izgalmas mérkőzések lesznek, abban egészen biztos vagyok, aki szereti a jó focit, annak érdemes lesz kilátogatnia a tornára!”

Gavalovits Sándor