Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barca: A botrányigazolás első szavai

Botrányos méretű zsörtölődéshullámokat váltott ki az FC Barcelona szurkolói között az, hogy az áhított védő félistenek helyett egy szinte névtelen, és kiöregedőben lévő francia bekkel kezdte meg a hátsósor megerősítését a katalán klub vezetősége.

www.fcbarcelona.com

Azt nem tudjuk, hogy folytatódik-e még a Barca védelmének idén nyári felfrissítése, ám tény, hogy Jérémy Mathieu valószínűtlen, hogy a jövőt jelentené Messiék számára.

A vele szembeni fenntartások, és bizalmatlanság ellenére a volt Valencia védő határozottan, és elszántan nyilatkozott első, barcelonai interjúja során:
„Öröm lesz játszani a Barcáért. Nagy büszkeséget, és nagy boldogságot jelent számomra, hogy itt lehetek. Sokoldalú játékos vagyok, de sokkal kényelmesebb, ha középsővédő lehetek. Köszönöm a Barca bizalmát, ezért én minden tőlem telhetőt megteszek majd. Hiszen azzal a szándékkal jöttem, hogy feláldozzam magam a csapatért, és a győzelemért.” – nyilatkozta a 24-es mezszámot kapó Mathieu.

Balogh József