Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Győzelemmel búcsúzott az ETO

Akárcsak egy évvel ezelőtt, ismét gyorsan véget ért a győriek nemzetközi kupaszereplése. Ellentétben a tavalyi kettős kudarccal, most sikerült „szépen” búcsúzni.

Valamivel jobb játékkal rukkolt ki az ETO, de ez is csak a tisztes búcsúra volt elég. – fotó: uefa.com (archív)

Az első csapatunk a négyből, amely nem érte meg az augusztust, máris megvan a Győr személyében. Horváth Ferenc legénysége a győri odavágón tetemes hátrányt halmozott fel a Göteborg ellen, így csodára lett volna szüksége a bajnokság legutóbbi ezüstérmesének a továbblépéshez. Nem jött össze, bár egy góllal ezúttal legyőzte riválisát a kisalföldi brigád.

A mérkőzés a svédek helyzetével indult, egy szabadrúgás után a kapufa tövéről ment ki a labda. Nem sokkal később Rudolf lőtt, de Sandberg védett, majd mintegy tíz perc alatt három veszélyes göteborgi lehetőséget lehetett feljegyezni. Nem lehet azt mondani, hogy első győri színekben lejátszott meccsén Kocic kapus unatkozott volna. A szünetig hátralévő időben kisebb vendéglehetőségek voltak, de gólveszély nem alakult ki. A második félidőre egy harapósabb ETO jött ki, és Nemanja Andric révén több ízben is gólhelyzetbe került a magyar együttes, de rendre centikkel tévesztett a támadó, hogy aztán a hatvanhatodik percben Rudolf elkésett belépője után villanjon a piros lap. A válogatott támadó kiállítása nehéz helyzetbe hozta a Győrt, és mégis a Rába-partiak jutottak előnyhöz. Andric huszonegy méterről lőtt Sandberg kapujába. A gól után a svédek tartották a labdát, és hiába próbálkozott Horváth Ferenc csapata, nem sikerült a bravúr.

IFK Göteborg – Győri ETO 0-1 (0-0)
Ullevy Stadion, 5800 néző, vezette: Bartos Frankowski (lengyel)
IFK: Sandberg –Augustinsson, H. Jónsson, A. Johansson, Bjärsmyr – Smedberg (Söder, 79.), Mahlangu, Allasson – Vibe, J. Johansson, S. Larsson (Sobralense, 69.)
Győr: Kocic – Wolfe, Svec, Lang, Völgyi – Pátkai (Windecker, 75.), Kamber – Varga R. (Illés D., 83.), Kronaveter (Koltai, 71.), Andric – Rudolf
g.: Andric (68.)
s.: Augustinsson (71.) ill.: Rudolf (34.), Pátkai (41.), Lang (71.)
kiállítva: Rudolf (66.)

Továbbjutott: IFK Göteborg 3-1-es összesítéssel.

Gavalovits Sándor