Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

FTC: A Chelsea az alapcsapatával jön

A klubvezető a Sport1 Mai helyzet című műsorban árulta el, hogy a Chelsea első csapatának 85%-a pályára lép az augusztus 10.-i stadionavatón.

Forrás: fradi.hu

Orosz a Chelsea-vel kötött megállapodásról: ’’Ez azért fontos, mert mindenképpen BL-győztes csapatot akartunk ellenfélként Budapestre csábítani. Benne van a szerződésben, hogy a játékoskeretnek erősnek kell lennie. Az első csapat nyolcvanöt százalékának pályára kell lépnie.”

A játékos piacon alkalmazott stratégiára is kitért: ’’Van szerepünk a keret összeállításában. Már elmondtuk a múltkor is, hogy az edzők nem kapnak teljesen szabad kezet, közös döntésnek kell lennie – mondta a sportvezető, majd elárulta, miképp erősítenek a klubnál. – Bizonyos posztokra keresünk játékosokat, megnézzük, hogy az adott posztra milyen lehetőségeink vannak Magyarországról vagy külföldről, milyen anyagi feltételeket tudunk mi teljesíteni, és ennek függvényében választjuk ki azt, aki ár-érték arányban a legmegfelelőbb, illetve annak tükrében, hogy mit szeretne játszani a csapat. Minden esetben közös döntés születik.”

Pék Márk