Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Győr: Korábbi Everton futballista érkezhet

Liverpool kék-fehér feléből igazolhat a legutóbbi ezüstérmes, hiszen a görög utánpótlás-válogatott csatár, Aposztolosz Velliosz a kiszemelt.

Velliosz gól a Bolton ellen. – fotó: sports.xin.msn.com

Tovább erősíti keretét a legutóbbi bajnokság ezüstérmese. Az ETO nemcsak korábbi játékosát, Priskin Tamást szeretné soraiban tudni, hanem a legfrissebb információk szerint az Evertontól elköszönő Aposztolosz Vellioszt is leigazolná. A 22 éves, 193 centiméter magas támadó a kékeknél 22 bajnokin szerepelt 2011-es érkezése után, és ezeken háromszor is eredményes volt, ámde Roberto Martínez nem nagyon számított szolgálataira, így kölcsönben a Blackpoolhoz került, de ott is csak epizodista volt.

Velliosz szerződése a szezon végeztével lejárt, a győriek tehát szabadon megszerezhetik, habár kétséges, hogy végül a Kisalföldön folytatja-e, ugyanis szülővárosából, Szalonikiből is kapott ajánlatot.

A győriekhez kapcsolódó hír, hogy a klub ismét teszteli a grúz Giorgi Kvilitaiát, aki korábban már szerepelt a zöld-fehéreknél, és a közelmúltban Újpesten is megfordult próbajáték keretében.

Gavalovits Sándor