Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Már meg is találta a Hannover Huszti Szabolcs utódját

Nagy valószínűséggel a Kínába szerződő korábbi magyar válogatott középpályás pótlására érkezett a Nürnberg csapatával kieső japán válogatott játékos, Kiyotake Hiroshi.

A 24 esztendős támadó középpályás két éve hazájából érkezett Németországba, s a Nürnbergben lejátszott két idénye alatt bebizonyította, hogy klasszis futballistáról van szó az esetében – a brazíliai világbajnokságra sem véletlenül juthatott ki. Klubcsapata számára azonban nem sikerült bennmaradnia az első osztályban. Pedig Kiyotake teljesítményén nem múlott a kiesés, hiszen a 26-szoros válogatott futballistának egyetlen bajnoki mérkőzést sem kellett kihagynia az előző idényben, s három gól mellett nyolc gólpasszt is kiosztott, valamint nagyszerűen irányította a középpályát.

Mivel azonban – érthető módon – továbbra is az élvonalban képzelte el a jövőjét a mindössze 172 cm magas játékos, elfogadta a Hannover 2018 nyaráig szóló szerződésajánlatát.

A Transfermarkt.de információi szerint a 4,5 millió euróra taksált Kiyotake 4,3 millió euróért váltott gazdát és a 28-as mezszámban léphet majd pályára – immár a korábbi közönségkedvenc Huszti emlékét elhomályosítandó.

A Hannoverrel kapcsolatos hír még, hogy sikerült megkaparintania a Galatasaray és a török válogatott védekező középpályását, Ceyhun Gülselamot. A 26 éves müncheni születésű, 6-szoros válogatott futballista két évre írt alá és ingyen érkezett szülőhazájába. A Transfermarkt.de információi szerint a 6-os mezben fog majd futballozni új állomáshelyén.

Budai Levente