Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Női válogatott: Vereség Romániától

Nem sikerült jól Markó Edina együttesének első romániai felkészülési találkozója. A mieink négygólos vereséget szenvedtek Marosvásárhelyen.

A sárgamezes románok ezúttal jobbnak bizonyultak a fáradt magyaroknál. – fotó: mlsz.hu

Az elmúlt hetekben megkezdte felkészülését a hátralévő világbajnoki selejtezőkre a magyar válogatott. A szezonzárás után rövid nyaralás és kikapcsolódás után először július 14-én találkozott a keret, majd ezen a héten Romániában és Erdélyben játszik két találkozót Markó Edina együttese. Ezek közül a tavaly nyáron kétszer is legyőzött Románia 5-1-re verte a mieinket.

A kerettagok többsége fáradtabban lépett pályára, miután a hétvégén az MTK két találkozót is játszott Prágában, illetve az Astrás lányok sem pihenhettek túlzottan sokat a Ferencváros által szervezett torna után. Ehhez képest még pozitívum is volt, hogy huszonnégy percig bírták a román rohamokat a mieink. Ekkor ugyanis megtört a jég, és Florentina Olar góljával előnybe került a házigazda. És bár a szünetig újabb gól nem esett, a szomszédok a tudósítások szerint nem jártak messze az újabb góltól. A pauza után alaposan átrendeződtek a harcvonalak, két-két csere történt mindkét oldalon, s alig kezdődött el a második játékrész máris gyorsan háromgólosra hízott a román előny. Az sem lehet vigasz, hogy az ötvenötödik percben emberelőnybe kerültek Markó Edina tanítványai, hiszen hiába szépített Pádár Anita, a hajrában újabb két góllal terhelték meg a magyar kaput a románok.
Markó Edina a következőképp értékelt a vereség után: „Most mindent alárendelünk a sikeres felkészülésnek, ezt a túrát is igyekeztünk úgy beilleszteni a programba, hogy ne sérüljenek az előzetes terveink. Néhány órával a románok elleni mérkőzést megelőzően is edzettek a játékosok, akik közül többen ráadásul hétvégén még felkészülési meccset is játszottak klubcsapatukban. Nem lehet a sima vereséget erre fogni, de kétségtelen, hogy nagyon fáradtak a játékosaim. Lehetett volna szorosabb az eredmény, de a románok győzelme teljesen megérdemelt, számunkra az a legfontosabb, hogy az eltervezett fizikális munkát elvégezzük, és a tétmeccsekre a legjobb formánkat hozzuk.”

Folytatás Székelyföld válogatottja ellen.

Románia – Magyarország 5-1 (1-0)
Marosvásárhely, vezette: Teodora Albon (Mihaela Tepuse, Andra Hiticas – Gabriela Iacobita – mind román)
Románia: Paraluta (Ganea, a szünetben) – Corniciuc, Giurgiu (Gorea, 57.), Bortan (Ambrus, 76.), Corduneanu (Sinka, 62.) – Ficzay (Barbasi, 76.), Vatafu, Ciolacu (Batea, a szünetben), Voicu – Olar, Lunca
Magyarország: Szőcs R. – Csiszár H., Gál T., Tálosi Sz., Szabó B. – Hummel-Smuczer, Papp D. – Kaján (Sipos L., a szünetben), Pádár (Marsai, 78.), Nagy L. (Pinczi, a szünetben) – Vágó F.
g.: Olar (24.), Lunca (46., 51.), Batea (89., 90.) ill.: Pádár (65., 11-esből)
kiállítva: Voicu (55.)

Gavalovits Sándor