Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Indul a világ legújabb pontvadászata

Új alapokra helyezik a klubfutballt a világ egyik legnépesebb országában Indiában, ahol hamarosan indul a legújabb “őrület” az Indian Super League, mely az Egyesült Államokban futó Major League Soccer mintájára, rendszerére hasonlít majd. Nézzük, hogy miről is van szó, milyen szabályai vannak ennek a bajnokságnak, egyszóval összegyűjtöttünk minden tudnivalót.

A csapatok és a bajnokság franchise rendszerre épül, nincsen kiesés és nincsen feljutás. Ez lesz az első év, hogy elindul a pontvadászat, mely nyolc csapat részvételével rajtol majd el az eredetileg tervezettnél később, ugyanis korábban szeptemberben rajtoltak volta a csapatok, ez azonban októberben lesz esedékes. A bajnokság lefutási ideje, mindössze három hónapos, a felek oda-visszavágós rendszerben játszanak egymással, így minden együttes 14 alapszakasz mérkőzést játszik majd, hogy aztán megindulhasson a kieséses szakasz. Az új pontvadászat mellett az eddigi elsőosztályú bajnokság az I-League továbbra is üzemel majd, a kettő nem zavarja egymást, teljes mértékben külön kezelendő. A bajnokság létszáma a továbbiakban bővülhet, franchise rendszerű alapon.

Ahogy az MLS-ben, úgy itt is meg van szabva a külföldi játékosok száma, egy keretben 8 idegenlégiós szerepelhet, közülük pedig egy lehet sztárfizetéssel bíró labdarúgó, nem tudjuk, hogy ez mekkora összeget takar, mi a határ. A csapatokban már most gyülekeznek a veterán európai klasszisok, köztük olyan ikonok, mint a már visszavonult Robert Pirés, David James, vagy például Fredrik Ljungberg, akiről még nem tudni, hogy melyik klubot választotta, de tényként kezelik érkezését. Egyik csapatnak sincsen még hazai trénere, eddig olasz, holland és spanyol szakemberek foglalták el helyüket. A pontvadászatban próbál szerencsét többek között Trezeguet, Luis García és Capdevial egyaránt. Az elkövetkezendő hetekben ezen labdarúgók száma ugrásszerűen megnőhet.

Íme a nyolc részvevő, és amit tudunk róluk: (mind frissen alapított klub)

Atlético de Kolkata: Az együttes hivatalosan nem egészen egy hónapja létezik, július 7-én alapították. Létesítménye a Salt Lake Stadion, melynek befogadóképessége 12 ezer fő. A csapat trénere az 57 esztendős spanyol szakember Antonio López lett. A keretben a hazai játékosok mellett a Real Madrid korábbi játékosa a 33 esztendős Borja Fernández található, aki a Valladolid és a Getafe szurkolói előtt is letette a névjegyét. Szintén spanyol honból érkezett a 36 esztendős korábbi spanyol válogatott csatár Luis García, aki pályafutása során az Atletico Madrid, a Barcelona és a Liverpool játékosa is volt. Ami a csapat tulajdonlását illeti, indiai üzletemberek, személyek mellett a regnáló spanyol bajnok Atletico Madridnak is van benne része.

Delhi Dynamos FC: A klubot 2014 július 17-én hozták létre, otthona a Delhiben található Jawaharlal Nehru Stadion lesz, mely 60 ezer néző befogadásra alkalmas, legutóbb 2010-ben renoválták, az indiai labdarúgó-válogatott otthonául szolgál. A csapatotegy holland tréner fogja irányítani, név szerint Harm van Veldhoven, aki a Roda, vagy éppen a Cercle Brugge padjáról lehet ismerős. A csapatot két dán játékos is erősíti majd, egyikőjük a hatszoros válogatott Morten Skoubo, aki volt többek között a Mönchengladbach, vagy éppen a Real Sociedad játékosa, illetve együtt dolgozott a Roda csapatában a Harm van Veldhoven vezetőedzővel. A másik dán légiós a szintén korábbi válogatott Mads Junker, a Nordsjelland és a Vitesse korábbi kiválósága, illetve szintén a Roda játékosa volt Harm van Veldhoven regnálása alatt.

Kerala Blasters FC: Az együttes némileg idősebb, mint az imént említett két csapat, immáron több mint egy hónapja létezik. Arénája neve megegyezik a Delhi Dinamos FC létesítményével, azzal a különbséggel, hogy ez Kochiban található, befogadóképessége pedig kisebb, csupán 50 ezer fős. Információink szerin a csapat vezetőedzőjének kiléte még rejtett, légiósa is csupán egy van, a korábbi angol válogatott hálóőr David James személyében. A Liverpool és a Manchester City korábbi kiválósága 2013-ban visszavonult, most azonban újra a levegő ura lehet 43 esztendősen, egy másik kontinensen.

Mumbai City FC: A klub létezik is meg nem is, ám viccet félretéve, indulási joga már megvan és minden alakulgat szép lassan, a szeptemberi rajtra készen áll majd Ruud Gullit csapata. Igen, az AC Milan és a Chelsea korábbi ásza irányítja majd a csapatot, az egykori 66-szoros holland válogatott labdarúgó edzőként irányította a Chelsea, a Newcastle, a Feyenord és a Los Angeles Galaxyt is, utóbbinál együtt dolgozott David Beckham-mel. Legutóbb az orosz Terek kispadján ült, ám 2011 óta nem vállalt edzői feladatot. A csapatnak külföldi sztárjátékosa még nincsen, hazai környezete pedig az 55 ezer néző befogadására alkalmas DY Patil Aréna lesz.

North East United FC: Az együttes áprilisban alakult, vezetőedzőjének kiléte pedig jelenleg ismeretlen. Ellenben sztárjátékosa már van a csapatnak, itt folytatja pályafutását a korábbi 60-szoros spanyol válogatott védő a Deportivo La Corugna és a Villareal egykori ásza Joan Capdevila. A csapat otthona az Indira Gandhi Athletic Stadion lesz, mely jelenleg 35 ezer néző befogadására alkalmas.

FC Pune City: A csapatszakmai stáb összeállt, Franco Colomba honfitársaival, azaz olasz szakemberekkel vette körbe magát. Az 59 esztendős tréner számos olasz klubnál megfordult, ám kiemelkedő együttest nem irányított soha. Játékosok szerződtetésének terén sem tétlenkedett eddig a Pune, mely a minap friss hírként dobta be David Trezeguet megszerzését, a francia válogatottal világ- és Európa-bajnok támadó mellett pedig a pletykák szerint honfitársa az Arsenal egykori legendája Robert Pirés is újra stoplist húz. A 40 esztendős középpályás már három éve visszavonult. Emellett négy olasz légiósa is van a csapatnak, Bruno Cirillo, Emanuele Belardi, Daniele Magliocchetti és Davide Colomba személyében. Utóbbi játékos még csak 26 esztendős, és hát nem túl nehéz kitalálni, hogy a vezetőedző fia. A csapat a 22 ezer néző befogadására alkalmas Shree Shiv Chhatrapati Sports Komplexumban vívja hazai mérkőzéseit. Azt pedig, hogy mennyire olaszos a Pune az is jelzi, hogy a klub tulajdonosai között van az olasz élvonalban szereplő Fiorentina.

Bangalore Titans: Sokat még nem tudni a klubról, indiai játékosai már vannak, ám sem a szakmai stáb kiléte nem nyilvános, illetve légiósokról sincsen még beszámoló. A Titans otthona a 40 ezer néző befogadására alkalmas Sree Kanteerava Stadion lesz.

Goa ISL Team: Róluk sincsen egyenlőre több információnk, mint az imént említett csapattal kapcsolatban, hazai, tehát indiai játékosok vannak a keretben, ám légiósok és szakmai stáb még nincsen. Az együttes 22 ezer néző előtt vívhatja hazai meccseit a Fatorda Stadionban.

Arrow