Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es EB: Német arany

Ma este befejeződött az U19-es Európa bajnokság 2014-es kiírása. A döntőben szoros meccsen sikerült győzedelmeskednie Németországnak.

Kép: www.uefa.com

A mérkőzést tökéletes időjárási körülmények között a Szusza Ferenc Stadionban rendezték, ahova több mint 7000 ember látogatott ki. Sok volt a külföldről érkező szurkoló, közülük is nagyrészt Németországból érkeztek, így a zenére táncoló német hölgyek és a felcsendülő német dalok adták a mérkőzés alaphangulatát.

Németország ennek megfelelően megnyomta az elejét, és még csak tíz perc sem kellett nekik ahhoz, hogy helyzetet alakítsanak ki. A góllövő listát vezető Selke tévedett csak néhány centivel. Ezek után a portugálok is próbálták aktivizálni magukat, de nagyobb helyzetig nem jutottak, ahogy a németek sem. Tartott ez egészen a 39. percig, amikor Stendera beadott labdáját Mukhtar térddel juttatta a hálóba, megszerezve ezzel a vezetést csapatának.

A fordulást követően támadnia kellett volna Portugáliának, de a németek nagyon taktikusak voltak, és tartani tudták őket. A második félidő első fele nem a sok helyzetről és a lehengerlő iramról lesz emlékezetes, ám a fennmaradó időben erre nem lehetett panasz. Portugália szép lassan kezdett fogást találni Németországon, és ez kisebb helyzetekben is megmutatkozott. Talán a 68. percben került a legközelebb az egyenlítéshez Portugália, amikor Martins lövését blokkolták a védők, majd a kipattanó labdát sem hagyták a hálóba rúgni. A hajrában pattanásig feszültek az idegek, hiszen mindkét csapat számára benne volt a gól a mérkőzése, de ez ezúttal bennük is maradt. A legvégén még Lohkempernek sikerült egy nagy ziccert kihagynia, de ez a lényegen nem változtat: Németország Európa bajnok.

Ezzel az is kiderült, hogy a gólkirályi címet is német játékos – nevezetesen Davie Selke hódította el, 6 találattal. Ez a torna nagyon jól sikerült, nagyon erős mezőny, sok jó meccs, gólok, és persze sikerült kijutnunk a Vb-re. De ahogy az lenni szokott, minden megy tovább. A fiatalok is előbb haza, majd onnan a klubcsapatba mennek, hogy csatlakozzanak társaikhoz, hiszen nyakunkon a klubidény rajtja Európa top ligáiban is. Legközelebb majd csak ott találkozhatunk velük.

Portugália–Németország 0–1 (0–1)
Budapest, Szusza Ferenc Stadon. Vezette: Estrada (spanyol)
Portugália: André – Riquicho, Nunes, Duarte, Rafa – Marcos Lopes, Podstawski, Guzzo (F. Ramos, 59.) – Ivo Rodrigues (Baldé, 66.), André Silva, Martins (Intima, 85.). Szövetségi kapitány: Hélio Sousa
Németország: Schnitzler – Akpoguma, Stark, Kempf, Holthaus – Öztunali, Kimmich – Brandt, Stendera (Lohkemper, 84.), Mukhtar (Syhre, 90.) – Selke. Szövetségi kapitány: Marcus Sörg

Gólszerző: Mukhtar (39.)