Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

U19-es EB: “A fejlőbés megkérdőjelezhetetlen!” – Hatot kaptunk Portugáliától

Csúfos és egyben kijózanító vereséget szenvedett Felcsúton közel négyezer néző előtt a magyar U19-es válogatott, melynek továbbjutási esélyei ezzel elszálltak. Mészöly Géza tanítványai hat gólt kaptak, mit mondhat ilyenkor az elkeseredett magyar szurkoló!? – “A fejlődés megkérdőjelezhetetlen!”

Kép Forrása: origo.hu

A magyar csapatnak egyetlen egy esélye volt kedd este, le kellett volna győznie Portugáliát, hogy versenyben legyen az utolsó fordulót megelőzően a továbbjutást érő hely valamelyikéért. Nos, ez nem sikerült és sajnos még azt sem lehet mondani, hogy nagy akarásnak nyögés lett a vége. A mieink nem bírtak ellenfelükkel, akik láthatóan más dimenzióban és ami roppant fontos teljes mértékben más akarattal léptek pályára. A védelem nem tudta semlegesíteni André Silvát, a Porto B csapatának 18 esztendős tehetségét, aki egymaga négyet rámolt Székely kapujába. Az elkeseredett magyar szurkolók temetik labdarúgásunkat, a látottak alapján pedig nem is érdemtelenül…

Elhangzott többször is, hogy tavaly ezt a portugál csapatot 1-0-ra legyőzték a mieink, igen ám, de mi történt egy esztendő alatt!? A magyar labdarúgópalánták megmaradtak tehetségnek, míg a portugálok láthatóan továbbléptek. Óriási szakadék keletkezett a két csapat tudása között. Sokan felteszik ezáltal a kérdést, hogy hol van a hiba a rendszerben, mert valami nagyon nincsen rendjén…!? Ezt had ne mi válaszoljuk meg, hanem az “okosok”!

Ezzel és Ausztria 3-0-ás győzelmével pedig az is eldőlt, hogy Magyarország és Izrael nem lesz ott az elődöntőben, előbb említett két csapat a csoportelsősségért, míg utóbbi kettő a csoport harmadik és világbajnoki részvételt érő helyéért küzd majd meg. Nagyon fontos és sokat érő mérkőzés lesz válogatottunk számára az Izrael elleni.

U19-es Labdarúgó Európa-bajnokság
A-csoport, 2. forduló
Magyarország – Portugália 1-6 (0-2)
Felcsút, Pancho Aréna, 3695 néző. Vezette: Tore Hansen (norvég)
G: Mervó (73.), ill. Ivo Rodrigues (32.-büntető), André Silva (45., 66., 89., 90+2.), Gelson Martins (75.)

A csoport másik mai mérkőzésén
Ausztria–Izrael 3–0 (2-0)
G: Bytyqi (28.-büntető), Grillitsch (42.), Grubeck (73.) ill. –

Az A-csoport állása:
1. Portugália 6 pont (9-1)
2. Ausztria 6 pont (6-1)
3. Izrael 0 pont (0-6)
4. Magyarország 0 pont (2-9)

A másik csoport nem ennyire letisztult, mint a magyar, hiszen újabb döntetlen eredmény született, a szerbek bizony megfogták a német gépezetet, mely csupán a hosszabbításban tudta döntetlenre menteni a találkozót. A továbbjutásért folyó harcból kiszállt a bolgár válogatott, mely csakúgy mint a magyar, még harcba száll majd azért a bizonyos harmadik, világbajnoki kvalifikációt érő helyért.

A B-csoport keddi eredményei
Németország–Szerbia 2–2 (1-2)
G: Selke (39.), Stark (90+1.), ill. Makszimovics (32., 41.)

Bulgária–Ukrajna 0–1 (0-0)
G: – ill. Tankovszkij (88.)

A B-csoport állása:
1. Németország 4 pont (5-2)
2. Ukrajna 4 pont (2-1)
3. Szerbia 2 pont (3-3)
4. Bulgária 0 pont (0-4)

Arrow