Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Videó: Íme az új Puskás Ferenc Stadion látványfilmje! – elképesztő

Hivatalos sajtótájékoztató keretein belül mutatták be a csütörtöki nap folyamán a “stadion a stadionban”, avagy az új Puskás Ferenc Stadion látványterveit. A világon egyedülálló létesítmény épül Budapesten, mely különleges eljárással készül és nem csupán a labdarúgást szolgálja majd ki, hanem több mint húsz sportágnak lesz az otthona. Több mint egy stadion…

Képek Forrása: nso.hu

A multifunkcionális sportközpont a legmodernebb és legújabb technikákkal és kivitelezéssel készül majd, alkalmas lesz a legrangosabb nemzetközi labdarúgó-mérkőzések megrendezésére. Labdarúgó mérkőzések során 68 ezer néző befogadására lesz alkalmas az új aréna, mely a Magyar Labdarúgó Szövetség tervei alapján a 2020-as EB egyik helyszíne lesz, három csoportmérkőzéssel és egy a kieséses szakaszban rendezett kiemelt találkozónak. Az MLSZ első embere elmondta, hogy hazánkba kívánják hozni a Bajnokok Ligája, vagy az Európa Liga fináléját.

Ami az építkezést illeti, a végleges tervek ez év végére készülnek majd el, a közbeszerzés zárulásával az építkezés pedig 2015-ben indulhat meg és bár két év alatt fel szoktak rántani egy ilyen kaliberű arénát, az új Puskás esetében a kivitelezés kissé más, mint a megszokott, így 2018-ban adhatják át a létesítményt. Ami a beruházást illeti, 90-100 milliárd forintból valósítják meg a terveket.

Az új létesítmény 21 sportág versenyzőit szolgálja majd ki, az élsportolók és az utánpótlás egyaránt a legszínvonalasabb körülmények között készülhet majd a világversenyekre. A stadion természetesen más rendezvényeknek, koncerteknek, kulturális eseményeknek is helyszíne lesz, ebben az esetben akár 80 ezer ember is befér majd.

Panoráma-futópálya, Olimpiai felkészülési központ, Magyar Olimpiai és Sportmúzeum, 180 szobás szállodarendszer, diagnosztikai központ, saját rendőrös, irodaház és még hosszasan sorolhatnánk. Egy biztos, a tervek szépek, lélegzetelállítóak, most már csak a kivitelezés van vissza, ha az is ilyen jól sikerül…