Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Jet-Sol Liga, női NB I, 1. forduló: Gálázó Ferencváros, Dorog, MTK, iksz Újpesten

Megkezdték a Hölgyek is az élvonalbeli pontvadászatot, és nem fukarkodtak a gólokkal a csapatok. Meglepetések nem születtek, talán az MTK sima sikerét lehetne ebbe a kategóriába sorolni az Astra elleni rangadón. A Ferencváros és az újonc Dorog egyaránt ötig jutott, míg Újpesten nem bírt egymással a lila-fehér csapat és a Femina.

Kezdjük a szombati nappal. A Ferencváros, amely a tavalyi szezonban éppen Szombathelyen nyerte meg – újoncként – a bronzérmet, ezúttal erődemonstrációnak nevezhető teljesítménnyel szerzett öt gólt, még úgy is, hogy Dörnyei Balázs edző csak egy kapust nevezett a kispadra Samu Anna személyében. A zöld-fehérek a friss szerzemény Amela Kršo találatával már a nyolcadik percben előnybe kerültek, melyet Mosdóczi Evelin a második félidő elején növelt kettőre. A két gól között is akadt pár nagyobb ziccere a ferencvárosi lányoknak, betalálni azonban nem sikerült. A vasiak is próbálkoztak, de nem sok sikerrel, mígnem az ötvennegyedik percben a válogatott kerettag Marsai Nikoletta szépített. Az utolsó tíz percnek egálközeli eredménnyel futottak neki a csapatok, csakhogy jött Krascsenics Petra és Amela Kršo, és végleg bebiztosították a fővárosiak sikerét. A bosnyák csatár és a fiatal szélső egyaránt kettőig jutott. Ezzel a sikerrel nagy önbizalmat szerzett a csapat a hétvégi Örökrangadóra. Külön érdekessége volt a találkozónak, hogy az a Szvorda Melinda fújta a sípot, aki nem is oly rég még a Viktória kapuját őrizte, jelenleg pedig az osztrák élvonalbeli SC Südburgenland hálója előtt látja el feladatát.

Volt oka az örömre a Fradinak. – fotó: Jakab Tamás

Viktória Trend-Optika – Ferencváros 1-5 (0-1)
Szombathely, 100 néző, vezette: Szvorda Melina (Horváth Zoltán, Baranyai Éva)
Viktória: Dömsödi Petra – Kun Barbara, Heike Manhart, Ferencsik Evelyn, Vörös Viktória – Harsányi Andrea, Marsai Nikoletta, Dénes Dorottya – Csidei Klaudia, Magyarics Zoé – Magyar Vanda (Szakonyi Emese, 60.)
Ferencváros: Németh Júlia – Horváth Zsófia, Vőfély Noémi, Bognár Enikő, Szabó Viktória – Bokor Adrienn, Horváth Boglárka, Mosdóczi Evelin, Krascsenics Petra – Amela Kršo, Dejana Boskan
g.: Marsai N. (54.) ill.: Kršo (8., 85.), Mosdóczi (47.), Krascsenics P. (79., 90.)
s.: Ferencsik (87.)

A bevezetőben is említett egyetlen döntetlent a Bánka Kristóf Sportközpontban játszotta a Femina és a vendéglátó Újpest együttese. A találkozón hosszú idő után újra Gálik Ágnes állt a kapuban, miután Bíró Barbara sérülése után még nem vállalhatja a játékot. A harmincegy esztendős Hölgy is sérülten vállalta az összecsapás, illetve nemrég adott életet egy egészséges újszülöttnek, így még inkább példaértékű, hogy olyan teljesítményt nyújtott, amely előtt le a kalappal. És ha már Újpest, Oroszi Sándor a Dorogról igazolt Várkonyi Orsolyát a kezdőbe vezényelte, nem is csalódott benne a lilák mestere. A Femina három friss szerzeményéből ketten ezen az összecsapáson mutatkoztak be, a Monorról igazolt Bernhardt Barbara kezdőként, Török Kitti csereként lépett pályára, Görög Zsófia kisebb sérülése miatt nem debütálhatott még, ahogyan Hegyi Szilvia és Tasnádi Rita sem. A két együttes nem tapogatózott, nem ismerkedett, azonnal egymásnak estek a felek. Az első helyzet Balogh Nikolett révén a vendégek előtt adódott, de kimaradt, majd nem sokkal később Durkó Zita az egyik, Lengyel Anita a másik kapu előtt végzett el veszélyesen szabadrúgást, de gól nem lett egyikből sem. Aztán ahogy haladt előre az idő, az Újpest igyekezett dominálni, ami hellyel-közzel sikerült is, leginkább Várkonyi Orsolya tűnt ki a társai közül, aki remek passzokkal szolgálta ki újdonsült csapattársait, de nem egyszer veszélyt jelentett a kapura is, hogy nem szerzett előnyt egyik csapat sem, az a kapusokat dicséri, pedig itt Vígh Renáta a lécet is eltalálta. A másik oldalon ismét kijöttek a tavaly már sokat emlegetett hibák, jelesül többször is egyedül ugorhatott ki a palotai támadók egyike-másika, mégis odalettek ezek a ziccerek, mert vagy mellé emelték a labdát, vagy a nagyszerűen védő Gálik állította meg vendégek csatárait. A szünet előtt aztán kényszerű cserét kellett végrehajtania Herczku Istvánnak, a monori gólkirálynőt, Bernhardt Barbarát Zólyomi Rebeka váltotta. Mint később megtudtuk, fáradság miatt váltott a vendégek trénere. A félidő lezárásaként Lengyel Anita passza után Balogh Nikolett elől mentettek a hazaiak. Fordulás után szinte megismétlődött az első félidei jelenet, Balogh Nikolett helyzet, mellé. Majd ismét egy Durkó szabadrúgás, ezúttal Molnár Eszter leért a jobb sarokra. Majd elérkezett Várkonyi Orsolya perce. Három csellel tisztára játszotta magát, és mintegy huszonnégyről emelt a kapuba. Szépségdíjas gól volt, el kell ismerni. A játékrész derekán parázs jelenetek játszódott le a hazai kapu előtt, melynek végén Szeitl kapott lapot, majd pár perccel később Durkó Zita pakolt oda a Femina védőjének, ez is sárga. A kettő között Femina helyzet, Folk Zsuzsanna azonban nem tudott túljárni Gálik eszén, mint ahogy Zólyomi sem. A másik oldalon ellenben majdnem tovább növelte előnyét Mátyás Noémi révén az Újpest, de Gyöngyösi Réka remekül szerelt. A hajrára minkét együttes fáradni látszott, de a IV. kerületieken kicsit jobban lehetett látni, talán emiatt is jöttek koncentrációs hibák, előbb Szeitl fejesét mentették a gólvonalról, majd a válogatott védő lépett ki, és szépen lőtt a kapuba. A végén aztán ide is, oda is eldőlhetett volna a találkozó, de sem Török Kitti, sem Mogyorósi Zsuzsanna nem tudta kihasználni a lehetőségét.

Várkonyi Orsolya (középen, lilában) meghálálta a bizalmat a Femina ellen. – fotó: Facebook/fc.femina

Újpest – Femina 1-1 (0-0)
Bánka Kristóf Sportközpont, 80 néző, vezette: Horváth János (Puskás Gabriella, Dósa-Rácz Kitti)
Újpest: Gálik Ágnes – Olasz Laura (Kiss Kitti, 73.), Durkó Zita, Nagy Szabina, Szabó Ilona – Vígh Renáta, Dohány Rita (Mogyorósi Zsuzsanna, 90.), Szennai Adrienn, Kiss Fanni – Várkonyi Orsolya (Nagy Barbara, 88.), Mátyás Noémi
Femina: Molnár Eszter – Gyöngyösi Réka, Szeitl Szilvia, Beke Adrienn, Balogh Henrietta – Lengyel Anita, Bernhardt Bernadett (Török Kitti, 56.), Kanta Krisztina, Horváth Hanna – Balogh Nikolett (Folk Zsuzsanna, 62.), Bernhardt Barbara (Zólyomi Rebeka, 35.)
g.: Várkonyi O. (57.) ill.: Szeitl Sz. (86.)
s.: Gálik Á. (22.), Durkó Z. (78.) ill.: Beke A. (24.), Bernhardt Bernadett (41.), Kanta K. (59.), Szeitl Sz. (76.)

Vasárnap mutatkozott be az újonc Dorogi Diófa SE, amely Szegedre látogatott. Nos, a szegediek ezúttal csúnyán beleszaladtak a késbe, ugyanis az MTK-tól szerződtetett Ujvári Izabella gyorsan meghálálta a dorogi bizalmat. Mesterhármassal tette le névjegyét. A dorogiak már a harmadik percben megszerezték a vezetést a már említett Ujvári révén, hogy aztán alig félórával később Szalai Ágnes egalizáljon, és egy percre rá Ujvári ismét vezetéshez juttassa sajátjait. A második félidőben Koch Fruzsina növelte háromra, Ujvári harmadik találatával négyre, végül Kardos Bernadett szerencsétlen öngóljával lett meg az ötödik „dió” a szegedi kapuban, a három pont pedig a dorogi zsákban. Ha továbbra is ezt a teljesítményt nyújtja Szabados György együttese, bizony a nagycsapatoknak is lesz nem egy-két kellemetlen percük.

Ujvári Izabella egyről a négyre jutott: Az MTK-ban fél év alatt egy, Dorogon egy meccsen rögvest hármat lőtt. – fotó: Facebook/MTKcsajok (archív)

Szegedi AK – Dorogi Diófa 1-5 (1-2)
Szeged, 70 néző, vezette: Csöngető Endre (Takács János, Török Sánndor)
SZAK: Földesi Lilien – Nagy Dzsenifer, Szil Tünde (Végh Emese, 74.),Patocskai Rita (Géczi Bettina, 63.), Lévai Nikolett – Szalai Ágnes, Harcel Boglárka, Lipták Lilla, Papp Dorina – Zimányi Kovács Anikó, Dudás Diána (Kardos Bernadett, 25.)
Dorog: Farkas Katalin – Törteli Anikó (Tenczel Csilla, 85.), Tatai Krisztina, Sándor Zita, Papp Petra – Benkő Mónika, Gőbölös Gabriella, Nagy-Peti Kitti (Pintér Violetta, 77.), Koch Fruzsina – Ujvári Izabella (Cseh Katalin, 88.), Nagy Ágnes
g.: Szalai Á. (27.) ill.: Ujvári I. (3., 28., 61.), Koch F. (49.), Kardos B. (76., öngól)
s.: Zimányi Kovács (24.)

A forduló záróakkordja a bajnokim finálé visszavágója volt, igaz minkét együttes átalakult némiképp a nyáron, de így is rangadónak számít a honi mezőnyben az Astra és az MTK csörtéje. Más kérdés, hogy egy BL-résztvevő, sokszoros bajnokcsapatnak méltóbb körülmények dukálnának, mint ami vasárnap késő délután fogadta azt a mintegy százötven nézőt, aki kilátogatott a találkozóra. Gazos – lelátónak sem nevezhető – nézőtér, illemhely hiány, rozzant kispadok, és a találkozó előtt még az egyik háló állapota miatt is késett a kezdés. Az illetékeseknek illene magukba nézni, hogy valóban így kell kinéznie egy bajnokcsapat otthonának? A körülmények ellenére ünnepséggel kezdődött az összecsapás, az MTK Baráti Kör megajándékozta ugyanis a kék-fehérek játékosait és szakmai stábját a BL főtáblára jutás alkalmából egy-egy szál virággal, illetve egy-egy pezsgővel.

Vajon ilyen “lelátót” érdemel a bajnokcsapat? – fotó: Facebook/MTKcsajok

A negatívumokról ennyit, a találkozó ellenben semleges szemlélőnek nem sok izgalommal szolgált, talán csak az volt kérdés, hogy a mérkőzés elejétől abszolút mezőnyfölényben futballozó hazaiak mikor szerzik az első góljukat. Az Astra kicsivel több, mint félóráig bírta a nyomást, addig leginkább csak helyzeteket láthatott a nagyérdemű. Hat perc kellett az első helyzetecskéhez, ám Pádár Anita lövése pont Kovács Klaudia kezébe szállt, majd Nagy Lilla ugrott ki ígéretes helyzetben, és már mindenki gólt látott, a válogatott szélső ellenben fölé emelt. Sorjáztak a hazaiak lehetőségei, az Astra viszont jól megszervezte védekezését, igaz jobbára amerre álltak arra tisztáztak. A huszonnegyedik percben aztán feljegyezhettük az első csepeli lehetőséget is, Molnár Judit remek indítására rajtolt rá Megyes Ágnes, lövése azonban fölé ment. A címvédőt felpaprikázta ez a lehetőség, mert a játékrész utolsó periódusában előbb Smuczer Angéla lőtt alig fölé, Pádár Anita pedig addig-addig forgolódott, mígnem a jobb sarokba csavart húszról. Az Atsra a hajrában egy Csorbai lövéssel próbálkozott, de a hosszú sérülése után kezdőként szerepet kapó támadó egy méterrel tévesztette el Szőcs kapuját. Dombó János gondjait továbbszaporította Pincze Gabriella kiválása, a középső védő egy szerencsétlen mozdulat következtében sérült meg, nem is tudta folytatni. Fordulás után egy gyors vendégtámadás végén kellett résen lennie Szőcsnek, de aztán ismét az MTK vette át az irányítást, ennek következtében előbb Méry Rita szúrt bele Pádár passzába, Kovács azonban a jobb alsónál bravúrral védeni tudott. Ekkor még. Bár Rózsa Cecília kisebb helyzetet hagyott ki az egyik oldalon, a kontrából Nagy Lilla elé kilépő Kovácsról Méry Rita elé pattant a labda, aki a kapuba emelt. Tíz perccel később Nagy passzolt Pádárhoz, aki középre játszott, az érkező Méry pedig a kapuba helyezett.

Jellemző kép vasárnapról: Pádár Anita és Kovács Klaudia néz farkasszemet. – fotó: Facebook.com/MTKcsajok

A kegyelemdöfést Diószegi Fanni elfutása utáni Pádár találat adta meg. A valóságban ekkora különbség nincs a két együttes között, ráadásul a hazaiaknál Kaján Zsanett nem is kezdett, ellenben Fogl Katalin először játszott kezdőként előző csapata ellen, így számára különös jelentőséggel bírhatott ez az összecsapás. A csepeliek mentségére szóljon, Pincze Gabriella kiesésével újabb alapembert vesztett a Dombó-csapat: Szabó Boglárka kisebb sérülése miatt nem tudott segíteni ezúttal. A két edző a találkozó után elismerte, hogy még ilyen különbséggel is megérdemelt MTK siker született.

A találkozó előtt köszöntötték a BL főtáblára jutó csapatot. – fotó: Facebook/MTKcsajok

MTK – Astra 4-0 (1-0)
Salgótarjáni út, 150 néző, vezette: Zám László (Laklia Ágnes, Gyöngy Krisztina)
MTK: Szőcs Réka – Vesszős Mercédesz, Tell Zsófia, Gál Tímea, Szabó Zsuzsanna – Papp Dóra, Hummel-Smuczer Angéla – Nagy Lilla (Diószegi Fanni, 70.), Méry Rita (Nagy Alexandra, 79.), Fogl Katalin (Csányi Diána, a szünetben) – Pádár Anita
Astra: Kovács Klaudia – Ács Noémi, Vidács Krisztina, Pincze Gabriella (Király Bianka, 41.), Kakuszi Adrienn (a szünetben) – Telek-Sümegi Éva – Megyes Ágnes, Dominika Dikanová, Godvár Katalin – Csorbai Nikolett (Halászi Kinga, 82.), Molnár Judit
g.: Pádár (33., 80.), Méry (57., 68.)

A bajnokság állása:
1. Dorog 3 pont (5-1), 2. Ferencváros 3 pont (5-1), 3. MTK 3 pont (4-0), 4. Femina 1 pont (1-1), 5. Újpest 1 pont (1-1), 6. Viktória 0 pont (1-5), 7. Szeged 0 pont (1-5), 8. Astra 0 pont (0-4)

A góllista:
3 gólos: Ujvári Izabella (Dorog)
2 gólos: Amele Kršo (Ferencváros), Krascsenics Petra (Ferencváros), Pádár Anita (MTK), Méry Rita (MTK)
1 gólos: Marsai Nikoletta (Viktória), Szeitl Szilvia (Femina), Várkonyi Orsolya (Újpest), Koch Fruzsina (Dorog), Szalai Ágnes (Szeged), Mosdóczi Evelin (Ferencváros)

Öngólos: Kardos Bernadett (Szeged, a Dorog ellen)

Gavalovits Sándor