Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bajnokok Ligája sorsolás – élőben

Szerda este, azt követően, hogy a 32. együttes is becsekkolta magát a főtáblára, az UEFA illetékesei kialakították a kalapbeosztást, így minden adott, hogy Monte-Carlóban 18 órai kezdettel kisorsolják a 2014/2015-ös Bajnokok Ligács csoportbeosztását. Cikkünk a sorsolás ideje alatt folyamatosan online frissülni fog, így érdemes velünk tartani.

Kíváncsian várjuk tehát, hogy idén melyik kvartettre lehet ráhúzni a halálcsoport nevet és mely együttesek alkotják majd az adott négyest. Memsokára erre is választ kapunk.  Illetve az is kiderül majd a sorsolást követően, hogy ki lesz az előző klubszezon legjobb férfi, illetve női játékosa. Előbbi kategóriában Cristiano Ronaldo, Arjen Robben és Manuel Neuer közül kerül ki a győztes.

Ami a szabályokat illeti, azonos országból érkező csapatok nem kerülhetnek össze egymással a csoportkör során.

Van három együttes, melyet az első két kalap résztvevői nagy valószínűséggel szívesen elkerülnének, a harmadik kalapból a Liverpoolt, míg a negyedikből az AS Romát és az AS Monacót. Amennyiben lesz halálcsoport, már pedig miért ne lenne, ezen együttesek közül egy, vagy kettő nagy valószínűséggel a tagja lesz.

A helyszínre Iker Casillas a Real Madrid játékosa hozta meg a Bajnokok Ligája serleget, mint a regnáló bajnok játékosa.

A sorsolást megelőzően két legendás játékosra emlékeztek Monte-Carlóban Eusebio és Di Stefano személyében, mindkét legenda az elmúlt hónapokban hunyt el.

Giorgio Marchetti és Gianni Infantino a sorsolás két már megszokott szereplője is megérkezett, így minden adott volt a sorsolás elkezdésére, melyet Iker Casillas is segített.

1. kalap: Real Madrid (spanyol), FC Barcelona (spanyol), Bayern München (német), Chelsea (angol), Benfica (portugál), Atlético Madrid (spanyol), Arsenal (angol), FC Porto (portugál)

2. kalap: Schalke 04 (német), Borussia Dortmund (német), Juventus (olasz), Paris Saint-Germain (francia), Sahtar Doneck (ukrán), FC Basel (svájci), Zenit (orosz), Manchester City (angol)

3. kapal: Bayer Leverkusen (német), Olympiakosz Pireusz (görög), CSZKA Moszkva (orosz), Ajax (holland), Liverpool (angol), Sporting (portugál), Galatasaray (török), Athletic Bilbao (spanyol)

4. kalap: Anderlecht (belga), AS Roma (olasz), Ludogorec (bolgár), APOEL Nicosia (ciprusi), BATE Boriszov (fehérorosz), Maribor (szlovén), AS Monaco (francia), Malmö (svéd)

A 2014-2015-ös Bajnokok Ligája csoportbeosztása:

A csoport:
1. Atletico Madrid
2. Juventus
3. Olympiakos
4. Malmö

B csoport:
1. Real Madrid
2. Basel
3. Liverpool
4. Ludogorets

C csoport:
1. Benfica
2. Zenit
3. Bayer Leverkusen
4. AS Monaco

D csoport:
1. Arsenal
2. Dortmund
3. Galatasaray
4. Anderlecht

E csoport:
1. Bayern München
2. Manchester City
3. CSZKA Molszkva
4. AS Roma

F csoport:
1. Barcelona
2. Paris Saint-Germain
3. Ajax
4. APOEL

G csoport:
1. Chelsea
2. Schalke 04
3. Sporting
4. Maribor

H csoport:
1. FC Porto
2. Shakhtar Donetsk
3. Athletic Bilbao
4. BATE Borisov

Arrow