Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Dzsudzsákék a főtáblán, kiesett a Lyon – eredmények

Alakul az Európa Liga 2014/2015-ös főtáblájának mezőnye, a kora este kezdődő pérharcok visszavágói közül már több véget ért, így újabb csapatokkal bővült a csoportkör mezőnye. Elképesztő pofont kapott a Lomomotiv Moszkva hazai környezetben, míg a Diósgyőrt kiejtő Krasnodar hazai közönsége előtt leiskolázta a vendég Real Sociedadot. A román klubfutballra tudjuk, hogy oda kell figyelni, ezt most az Astra erősítette meg, ugyanis a Lyon vált az áldozatukul. Volt tehát meglepetés bőven…

Kép: Picture credit: Paul Mohan / SPORTSFILE

Lokomotiv Moszkva – Apollon Limassol 1-4
Tj: az Apollon 5:2-es összesítéssel
Az 1-1-es hazai döntetlent követően valami elképesztő helyzetkihasználást húzott elő a ciprusi Apollon és okozott hatalmas meglepetést orosz földön.

Omonia Nikosia – Dinamo Moszkva 1-2
Tj: a Dinamo Moszkva 4:3-as összesítéssel
Dzsudzsák Balázzsal a soraiban kiharcolta a főtáblán való részvétel jogát a Dinamo Moszkva, mely a hosszabbítás utolsó pillanataiban döntött, így az Omonia drámai körülmények között búcsúzott. Dzsudzsák 75 percet kapott edzőjétől.

Neftchi Baku – Partizan 1-2
Tj: a Partizan 5:3-as összesítéssel, kettős győzelemmel
Kiegyenlített és roppant feszült mérkőzést hozott az azeri és a szerb csapat összecsapása. A hazai győzelmet követően a Partizan szerzett vezetést, így tett jelentősebb előnyre szert, ém a mérkőzésbe visszajött a Baku, a végjáték pedig igen pirosra sikeredett. A 86. percben Webnje kapta meg második sárgáját, hat percre rá pedig Skuletic beverte a labdát a hálóba ezzel pedig eldőlt, hogy a Partizan lesz ott a főtáblán. A gól után két perc alatt még három pirosat volt kénytelen kiosztani a bíró, ezzel tehát négy kiállítással zárult a meccs.

Metalist Kharkov – Ruch Chorzów 1-0 – hosszabbítás után
Tj: a Metalist Kharkiv 1:0-ás összesítéssel
Kiesett a lengyel Ruch miután a második mérkőzésen is gól nélküli döntetlent ért el a Metalist Kharkiv ellenében. A hosszabbításba egyetlen egy találat született Xavier révén, ez pedig továbbjutást ért az ukránoknak. Kaminski szabálytalankodott a büntetőterületen belül kiállítást érően, a büntetőt pedig nem hibázta el a brazil középpályás.

FK Krasnodar – Real Sociedad 3-0
Tj: a Krasnodar 3:1-es összesítéssel
A Diósgyőrt az előző körben búcsúztató Krasnodar a spanyol pontvadászatban serénykedő Sociedadnak sem kegyelmezett. Koman Vladimir korábbi csapata a végjátékban előbb egyenlített a párharc tekintetében, majd az utolsó percekben kettő gólt is a kapuba helyezett. A mérkőzés két kiállítással fejeződött be.

PAOK – Zimbru Chisinau 4-0
Tj: a PAOK 4:1-es összesítéssel
Az idegenben elszenvedett vereséget követen, ahogyan arra számítani lehetett, a PAOK megmutatta, hogy ki az úr a háznál. Eséje sem volt a Zimbrunak, mely egy négyessel és nemzetközi kupabúcsúval utazhatott haza.

Astra – Lyon 0-1
Tj: az Astra 2:2-vel idegenben lőtt több góllal
Jobban játszott. ám csak egy gólt tudott szerezni a Lyon, mely így az Astra áldozatául esett. A szebb időszakokat is megélő francia klub

Arrow