Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

EL: Két fatális hiba, nagy bajban a DVSC

A Debrecen egész jól játszott az első félidőben, melynek köszönhetően 1-1-s döntetlenre álltak, itt le is fújhatták volna a meccset, hiszen a második félidő kellemetlen meglepetéseket tartogatott a magyar csapat számára. Két szögletet is csúnyán elnézett a Loki, ezeket meg is bosszulta a hazai csapat, a Young Boys kétgólos előnyben várhatja a visszavágót.

Forrás: dvsc.hu

A Debrecen nem kezdte megilletődően a mérkőzést, de az első nagy lehetőség a hazaiak előtt adódott. Mészáros elnézett egy ártatlannak tűnő beadást, de szerencsénkre Costanzo az ötös jobb sarkáról csúnyán ellőtte a kapu előtt keresztbe a labdát. A 26. percben született az első találat, amit sajnos nem mi szereztünk, Steffen két vendég játékost is lefutott a jobboldalon, beadására Nuzzulo érkezett, aki három méterről fejelt a kapu közepébe, Jovanovic csúnyán lemaradt a támadóról, 1-0. Nagyon megzavarta a mieinket a bekapott gól, a 26 és a 30. perc között még két gólt is kaphattunk volna. A 39. percben gyakorlatilag a semmiből jött az egyenlítő találat, Varga 16-os előtti passza gyenge, de a védők rosszul szabadítanak fel, az ajándék labdát Sidibe használta ki, aki az ötösről jobbal a kapu jobboldalába lőtt, 1-1. Két perccel később át is vehettük volna a vezetést, ha Seydi 10 méterről nem lövi telibe a kapust, a támadó már csak a kapussal állt szemben. A félidőben maradt az 1-1-s állás, ami természetesen a Lokinak kedvezett.

A második félidőben itt is –ott is adódtak helyzetek, de az első nagy gólszerzési lehetőség a magyar csapatnak jutott, a 63. percben Bódi lőtt az ötös bal sarkáról a rövidre, de a hazaiak kapusa kipaskolta a labdát. A 67. minutumban jött a hidegzuhany, egy svájci szögletet gyakorlatilag az egész debreceni védelem elnézett, beleértve a kapust is, az érkező Steffen ezt köszönte szépen, és fejjel a bal alsóba juttatta a labdát, 2-1. Ebből a találatból már nem állt fel a Debrecen, nem volt lehetőségük az egyenlítésre, sőt még a hajrában újabb gólt kapott a változatosság kedvéért szögletből. A jobboldali kornernél ismét csak mozizik a védelem, Freinek meg úgy gondolta, hogy a sok bámészkodó mellett szerez egy gólt, az előző találattal ellentétben ő a jobbalsóba fejelt. A végeredmény tehát 3-1 lett, ezzel pedig nehéz helyzetbe került a Debrecen.

Young Boys – Debrecen: 3-1 (1-1)
G: Nuzzulo (26.), Steffen (67.), Freinek (87.) – ill. Sidibe (39.)

Pék Márk