Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Németországba igazol a francia sztár

A nyáron nagy átialakításokat eszközölő Hannover 96 egy nagy nevet vont szerződés alá, a gall futballista a Lyontól érkezett.

hannover96.de

Hivatalos megosztóján jelentette be a Hannover 96 együttese, hogy megszerezték Jimmy Briand játékjogát. A 29 esztendős francia támadó az előző négy szezonban a Lyon alkalmazásában állt, szerződése azonban lejárt az idény végén, mivel nem hosszabbítottak vele ingyen igazolta le a Hannover.

“Jimmy Briand a széleken és csatérként is rugalmasan bevethető, erre a pozícióra még mindenképpen akartunk egy új embert hozni. Meggyőződésem, hogy az értelmes megoldást találtunk személyében.” – mondta Dirk Dufner sportigazgató.

Az 5-szörös francia válogatott játékos a Stade Rennes nevelése, a Lyonnál játszott a Bajnokok Ligájában is és megnyerte a francia kupát. Briand tavaly hat gól mellett ötöt készített elő a bajnokságban, a Ligeue 1-ben összesen 278-szor lépett pályára, 55 találatot jegyez.

“A Bundesliga egy új tapasztalat lesz, aminek már most nagyon örülök. Kíváncsi vagyok a világbajnokok ligájára, azt követően, hogy eddig csak Franciaországban játszottam. Gyorsan be akarok illeszkedni a csapatba és remélem, hogy szombaton a Schalke ellen egy sikeres kezdésnek örülhetünk a Bundesligában.” – nyilatkozta az egy évre aláíró Briand.

Galeß