Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

„Örökrangadó” a Hölgyeknél is, folytatná sorozatát a Femina és a Dorog is – előzetes

A második fordulót kezdik meg a Jet-Sol Liga, női NB I. csapatai is. Rákospalotán indul, és Csepelen zárul a kör. A Femina folytatná veretlenségi sorozatát, míg a Dorog második élvonalbeli sikerét szerezné meg a hétvégén.

Kiélezett találkozón mentett meg egy pontot az előző hétvégén a Herczku István által edzett Femina, Újpesten. Így tizenháromra nyúlt a veretlen találkozók sora, legutóbb 2013. november másodikán az MTK ellen szenvedett vereséget a piros-fehér együttes. Ezt növelné szombat délután a rákospalotai együttes, de nem lesz könnyű feladata, lévén az előző idény negyedikje, a Viktória Trend-Optika látogat a Budai II. stadionba. A palotaiak ezúttal is teljes kerettel készülhettek, mindössze Görög Zsófia, Tasnádi Rita és Hegyi Szilvia bajlódott kisebb sérüléssel az elmúlt hetekben, így az ő játékuk kérdéses a szombathelyiek ellen. Az Újpesten megmentett egy pont a közösség mentális erejéről tett tanúbizonyságot, ám a helyzetkihasználás újfent a tavaly tavaszira emlékeztetett. Jelesül, hiába dolgozza ki helyzeteit a csapat, sorra hibázza el őket. Herczku István bízik benne, hogy ezúttal másképp lesz, és értékesítik helyzeteiket tanítványai. Ugyanez nem mondható el Mitterstiller Csaba együtteséről. A tavalyi negyedik hely után a nyitó körben a Ferencvárostól kapott nagy pofont a Viktória, és nem tudható, milyen hatása lesz a négygólos különbséggel elveszített találkozó a lelkekre. A nyáron alaposan meggyengült sárga-kékek – többen távoztak, illetve visszavonultak – tehát Rákospalotán javítanának, az előző idényben a Budai II. stadionban 4-0-ra nyert a Viktória, de ismerve a mostani helyzetet, sokkalta szorosabb találkozóra van kilátás.

Még egy találkozót rendeznek szombaton, ez pedig igazi presztízs ütközet lesz, hiszen a kimondottan döntőbe vágyó Ferencváros, és a címvédő MTK lép pályára egymás ellen. A hétvégén a fiúknál fordított pályaválasztással hasonló találkozót láthatunk. Mindkét együttes fölényes győzelemmel kezdte az idei bajnokságot, így nem kérdés, látványos összecsapásra van kilátás. A Fradi Szombathelyen a hajrában darálta be a Viktóriát, míg a kék-fehérek hazai környezetben az Astra ellen nyertek simán. A két csapat közül a Ferencváros alakult át jelentősebben, hiszen négy légióst is igazoltak, valamint távozott legnagyobb erősségük, Zeller Dóra, azonban eddig remekül sikerült a támadó pótlása. A másik oldalon is inkább a támadószekció erősödött, ennek demonstrálását láthattuk múlt héten. Az előző idényben a Ferencváros „hazai” pályán kétszer mérkőzött meg Medgyes Péter együttesével. Az idézőjel indokolt, lévén a rájátszásban Csepelen fogadták a kék-fehéreket. Az alapszakaszban 3-2-re nyertek Pádár Anitáék, a rájátszásban ellenben a zöld-fehérek örülhettek 4-3-as sikerüknek.

Vasárnap a villámrajtot vett Dorogi Diófa odahaza fogadja az Újpestet. Külön pikantériája a találkozónak, hogy a lila-fehérek sorait erősíti az a Várkonyi Orsolya, aki az előző idényben alapembere volt, és nagyban hozzájárult játékával az élvonalba jutáshoz Dorogon. A nyáron nagyon kicserélődött a dorogi együttes, de nem panaszkodhatnak Komárom-Esztergom megyében, mert a csapat meglepően sima győzelmet aratott a szebb napokat is megélt Szegedi AK ellenében. A nagykülönbségű sikerből a friss szerzemény, Ujvári Izabella egymaga három góllal vette ki részét. Sérültek csak az Újpest munkáját nehezítik meg, Bíró Barbara továbbra sem védhet, így a Femina ellen extra produkciót nyújtó Gálik Ágnes állhat ismét a gólvonalra. A két csapat korábban még nem találkozott egymással az élvonalban.

A forduló záró meccsét két csalódott csapat vívja. A sérülésektől tizedelt Astra, és a Dorogtól nagy verést kapó Szeged csap össze Csepelen. Nem elég, hogy a nyitó körben több alapembere – Szabó Boglárka például – hiányzott Dombó Jánosnak, az MTK ellen kidőlt a védelemből Pincze Gabriella is, akinek játéka így kérdésessé vált vasárnap. Nehéz a dolga tehát a rózsaszín-feketék trénerének. aki nemcsak a sérültek miatt törheti a fejét, hanem játékosai formája okán is. A címvédő ellen sokáig jól zárt a csepeli retesz, később azonban egyre több hibával futballozott a társulat. A szegediek ezzel szemben szinte nem is tudtak veszélyt jelenteni a dorogi kapura, mindössze egy gólt sikerült szerezniük az elmúlt hétvégén. Most sem lesz könnyebb dolga Cserenkó Szabolcs csapatának, mert az Astra még így, hiányzókkal is valamivel erősebb, mint a SZAK. A két együttes az előző idényben csepeli pályaválasztás mellett sima hazai sikerrel (7-0) véget érő találkozót játszott.

A Foci Club.hu is megválasztotta az előző forduló álomcsapatát, melyet minden hétvégén az adott forduló előzetesében adunk majd közre.
Az 1. forduló:
Gálik Ágnes (Újpest) – Törteli Anikó (Dorog), Szeitl Szilvia (Femina), Gál Tímea (MTK), Szabó Viktória (Ferencváros) – Mosdóczi Evelin (Ferencváros), Pádár Anita (MTK), Krascsenics Csilla (Ferencváros) – Amela Kršo (Ferencváros), Méry Rita (MTK), Ujvári Izabella (Dorog)

A második forduló műsora:
2014. augusztus 30., szombat
14.00 Femina – Viktória Trend-Optika
Budai II. Stadion, vezeti: Király Szilveszter (Király Gergő, Bartkó Eszter)

17.00 Ferencváros – MTK
Népliget, Albert Flórián sportcentrum, vezeti: Farkas Mátyás (Vörös Zoltán, Tihanyi Norbert)

2014. augusztus 31., vasárnap
16.00 Dorogi Diófa SE – Újpest
Buzányszky Jenő stadion, vezeti: Kiss László (Bábszki Gábor, Komáromi Norbert)

17.00 Astra – Szegedi AK
Csepel, CSHFC pálya, vezeti: Zsiga Gitta (Bodor Marianna, Bíber Bernadett)

Gavalovits Sándor