Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Megégett az elmúlt sorozat ezüstérmese; nehezen, de behúzta a 3 pontot a Juve! – videóval

A tavalyi döntős Atlético Madrid 3-2-es vereséget szenvedett a görög bajnok ellen, míg a Juventus, ha nehezen is, de legyőzte svéd ellenfelét.

Official Uefa Champions League Facebook page

Bajnokok Ligája, A csoport 1. forduló
Olympiakos – Atlético Madrid 3-2 (2-1)

G: Masuaku (13.), Afellay (31.), Mitroglou (73.) ill. Mandzukic (38.), Griezmann (86.)

A hazai szurkolók félelmetes hangulatot teremtettek, és ennek köszönhetően a játékosok óriási erőbedobással kezdték a mérkőzést, amit az Atlético Madrid a 13. percig bírt ki.

Ekkor egy szöglet után Masuaku kap egy labdát, aki tol egyet és kirúgja a jobb alsó sarkot, ezzel 1-0!

Az Olympiakos ezek után is nyomott, és a 31. percben meg is lett az eredménye. Egy szép kontra után Afellay elé keveredik a labda, aki higgadtan a bal alsóba gurít 100%-os helyzetben, így már 2-0!

Hét perccel később azonban jön a szépítés! Ansaldi kap jó labdát a baloldalon, aki gyönyörűen tekeri be a kapu elé a labdát, és Mandzukic klasszis módon fejeli vissza a kapus helyére a labdát, 2-1!

Az első játékrészben pedig már nem született gól, így 2-1-gyel vonultak szünetre a csapatok.

A második félidőben az első komolyabb lehetőségre 28 percet kellett várni, de abból gól is lett. Ansaldi vesztette el a labdát, amit Kasami kaparintott meg, a Svájci játékos pedig az alapvonalról pontosan adja be a labdát, ott pedig Mitroglou az ötösön átveszi azt, és egy fordulás után a kapuba húzza a labdát, 3-1!

Az Atlético ezután feljebb jött és folyamatosan presszionált. Elsőnek a 80. percben Cerci fejesét védi óriási bravúrral a hazaiak kapusa Jimenez. A második ígéretes lehetőségét azonban nem puskázza el az Atleti és megvan az esély így az X-re a vendégeknek. A 86. percben Koke beadására érkezett Griezmann, aki három méterről a léc alá lövi a labdát, 3-2! És az eredmény már maradt is ennyi. Így tehát a legutóbbi sorozat ezüstérmese elbukta első mérkőzését.

Bajnokok Ligája, A csoport 1. forduló
Juventus – Malmö 2-0 (0-0)
G:
Tévez (59., 90.) ill. –

A találkozó kicsit unalmasan kezdődött és az első óriási lehetőség is meglepetésre a vendégek előtt adódott. A 18. percben Magnuss Eriksson érkezett egy beadásra, de gyengén tette kapura a labdát, így Buffon szögletre tudja ütni azt.

A Juventus uralta a mérkőzést, ezt bizonyítja a 10 kapura lövés és a labdabirtoklási fölény, de az első félidőben komolyabb lehetőséget nem sikerült kialakítania a torinóiaknak, 0-0-val zárult a félidő.

A második félidőre a Juventus összeszedte magát és még jobban presszionáltak, ennek eredménye Carlos Tévez gólja az 59. percben, aki Asamoah gyönyörű sarkazós passzát váltotta gólra, 1-0!

Tévez azonban nem állt meg egy gólnál, hiszen a mérkőzés végén még egyszer betalált. A 90. percben szabadrúgáshoz jut a Juventus, és az Argentin csatár szépen csavar a kapuba, ezzel ki is alakult a 2-0-ás végeredmény!

Bajnokok Ligája, A csoport

1. Juventus 3 pont

2. Olympiakos 3 pont

3. Atlético Madrid 0 pont

4. Malmö 0 pont

Szajevics Patrik