Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Csúnya verést kapott a Real Madrid!

A Real Madrid 2 gólos előnyt leadva kapott ki 4-2-re San Sebastianban. A Depor az utolsó percben mentett pontot.

www.mundodeportivo.com

A királyiak nagyon bekezdtek, és az 5. percben egy szöglet után Ramos fejes góljával már vezettek is, 0-1!
A 11. percben pedig Bale révén már 0-2! A walesi Elustondót csúnyán bebőrözte, majd a bal alsóba gurított.
A 2 gólos hátrány után felébredt a Sociedad és jöttek is előre, aminek meglett az eredménye. A 35. percben egy szögletet követően a röviden megcsúszott a labda egy támadójátékos fején, amire Inigo Martinez érkezett, ezzel 1-2!
A 41. percben pedig már egál volt az eredmény, a bal oldalon vezetett egy szép támadást a hazai csapat, amit De La Bella adott be és Zurutuza pedig erőből Casillas szemei közé fejeli a labdát, 2-2!

A második félidőt ugyanabban az iramba kezdte a Sociedad, ahol az elsőt abbahagyta, és győzelemre hajtottak.
A 65. percben Prieto kap szép passzt Canalestől, aki látja a rövid sarkon érkező Zurutuzát, az érkező hazai játékos pedig erőből a rövidbe rúgja a labdát! 3-2 óriási meglepetésre!
Negyed órával a vége előtt pedig jön az igazi hideg zuhany, Carlos Vela vett át egy labdát 6-7 méterre a kaputól egy szöglet után, amit erőből felvág a léc alá, Casillas mozdulni se tudott, 4-2!

A játék képe alapján nagyon hiányzott a Madrid játékából Di Maria és Xabi Alonso. Lehet nagy hiba volt tőlük megválni.

Spanyol bajnokság 2. forduló
Real Sociedad – Real Madrid 4-2 (2-2)
G: Zurutuza (41., 65.), I. Martinez (35.), C. Vela (75.), ill. Ramos (5.), Bale (11.)

Deportivo La Coruna – Rayo Vallecano 2-2 (1-1)
G: J. Rodriguez (7.), Cuenca (90+5., büntetőből) ill. Bueno (40., 73.)

Szajevics Patrik