Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Dortmundból, Sevillából és Berlinből igazolt a Mainz

Kiesett a Német Kupából, rossz kezdés a Bundesligában, ez a Mainz eddigi mérlege, így igen aktívak voltak az átigazolási időszak utolsó napjaiban.

Jonas Hofmann – mainz05.de

Az első név a négy közil Jairo, akit a Mainz 05 a napokban megszerzett. A 21 esztendős spanyol futballista az FC Sevilla együttesétől érkezett Németországba, a Mainz 2,2 millió eurót fizetett a játékosért. Jairo nagy tehetségnek számít, korábban a spanyol utánpótlás válogatottakban is szerepelt, 2018 nyaráig szóló szerződést írt alá.

A támadó szekcióba egy másik spanyol ajkú is érkezett Pablo de Blasis személyében. A 26 esztendős argentínt a görög Tripolistól vették meg, az átigazolási díjról nincsenek információk. De Blasis három évre írt alá Mainzban.

Visszatért a korábbi sztár is, Sami Allagui a Hertha BSC-től érkezett egy évre kölcsönben, de az év végén opciós joga van a Mainznak arra, hogy végleg megvásárolja a csatárt. A tunézia válogatott játékos 2010 és 2012 között játszott már Mainzban.

A legnagyobb név, aki érkezett Jonas Hofmanné, akit a Borussia Dortmund szintén kölcsönben engedett el. A 22 esztendős német tehetség ugyan kétszer már pályára lépett idén a Bundesligában, Shinji Kagawa visszatérése miatt nem jutott volna igazán lehetőséghez. Hofmann a szezon végén tér vissza a Ruhr-vidékre.

Egy órához közeledve az ötödik új szerezeményt is prezentálta rövid időn belül a Mainz. Philipp Wollscheid is kölcsönben érkezik, az ő szerződése sem tartalmaz kivásárlási opciót. A 25 éves német védő a Bayer Leverkusentől érkezett, ahol a nagy konkurrencia miatt idén nem maradt számára hely.

Galeß