Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Hollandia: Van Persie Oroszországba akar menni!

A Manchester United, és a holland válogatott csillaga, Robin van Persie a jelek szerint nagyon optimista saját karrierjét illetően, ugyanis elárulta, hogy nagyon szeretne ott lenni pályafutása negyedik Világbajnokságán 2018-ban, amelyet az oroszok fognak majd rendezni.

www.insidespanishfootball.com

A holland nemzeti együttessel már VB ezüst-, és bronzérmet is nyerő csatár igaz, már 31 esztendős, ám jó erőnlétében bízva úgy gondolja, hogy legalább 40 éves koráig szeretne a pályán maradni, és így válni Hollandia történetének valaha volt legnagyszerűbb játékosává.

És van Persie célkitűzése, mármint a 2018-as oroszországi VB-szereplés már csak azért is hat érdekes elképzelésnek, mert már akkor 35 lesz, hanem azért, mert néhány játékos, akik a MU gólgépjénél is kevésbé sérülékenyek, már rég befejezték volna válogatott szereplésüket, hogy legalább klubjukra koncentrálhassanak. De a mindig határozott van Persie elképzelései már most szilárdak:
„Azt teszem, amit kell, hogy ott legyek a 2018-as Világbajnokságon. Én csendes, és nyugodt életet élek. Ezzel pedig nyerhetek néhány évet. A célom, hogy folyamatosan a legmagasabb szinten játsszak, ameddig csak lehet, hogy a rendelkezésére állhassak a nemzeti csapatnak. 31 éves vagyok, és most kicsit kevesebb, mint kilenc évem van hátra. Nem fogok egy nagy klubban játszani 40 esztendősen, de én még szeretnék ennyi idősen a profi futballban játszani. Ez a célom.” – fogalmazott a 92-szeres válogatott holland, aki 47 gólt szerzett narancsmezben. Utóbbi statisztikájával pedig már most a valaha volt legeredményesebb németalföldi válogatott.

Balogh József