Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

La Liga: Idegenben a Barca, otthon gálázna a Real – előzetes

A spanyol bajnokságban hétközi fordulót rendeznek, amely az 5. forduló lesz. Idegenbe látogat a Barcelona és az Atlético Madrid, hazai környezetben játszik a Real Madrid.


Kedden a Real Madrid – Elche mérkőzés lesz a sláger, de a Celta Vigo – Deportivo La Coruna sem ígérkezik rossz mérkőzésnek.
A Real Madridnak eddig felemás a szezon kezdet, hiszen két győzelmük mellett van két vereségük is. A formájuk most viszont javulni látszik, mivel a BL-ben 5-1-re ütötték ki pont egy héttel ezelőtt, valamint 8-2-re nyertek a Deportivo otthonában, így kicsit megnyugtatva a szurkolókat. Az Elchének is felemás ez a bajnoki rajt, de tőlük nem is nagyon vártunk mást. Négy forduló után van egy győzelmük, egy döntetlenjük és két vereségük.
A Celta Vigo eddig veretlenül áll, de csak egy győzelmük van még az első fordulóból, és emellett három döntetlen. Az egyik döntetlen viszont igazán értékes, az Atleti otthonában játszottak 2-2-es döntetlen. A Depor, mint írtam 8-2-es vereséget szenvedett hazai környezetben a Realtól, és mellé jön még egy vereség, egy döntetlen és egy győzelem. Szoros mérkőzésnek ígérkezik.

Szerdán jön a meccsdömping. 20 és 22 órai kezdettel rendeznek három-három mérkőzést.
Esti 8 órás kezdettel lép pályára az Atlético Madrid az Almeria, a Villarreal az Eibar, és az Athletic Bilbao pedig a Vallecano vendégeként.
A késő esti mérkőzéseken pedig a Granada a Levantét, a Malaga a Barcelonát, és a Sevilla pedig a Real Sociedadot fogadja.
Az Atlético Madrid az esélyese az Almeria elleni mérkőzésnek, még azok után is, hogy múlthéten kikaptak az Olympiakos otthonába, hétvégén pedig ikszeltek a Celta Vigo ellenében hazai pályán. Az Almeria megszerezte első győzelmét a Real Sociedad otthonában óriási meglepetésre, szóval nem szabad őket leírni, de még így se sokan fogadnak rájuk.
Az Eibar – Villarreal is inkább 2-es, ha fogadni kéne rá, de ugyebár a labda gömbölyű. A Villarrealnál talán a fáradtság lehet a gond, mivel csütörtökön az Európa Ligában szerepeltek a Mönchengladbach ellen, és 1-1-es eredményt értek el, valamint vasárnap 4-2-re győzték le a Vallecano csapatát, kérdéses, hogy elég fittek lesznek e erre a mérkőzésre. Az Eibar hétvégén kijavította múltheti vereségét az Elche otthonában. Jelenleg 2-0-2-es mérleggel állnak, ami egy újonctól nem rossz.
A Rayo Vallecano – Athletic Bilbao meccs teljesen kiszámíthatatlan, mert mindkét csapat pocsékul kezdte a bajnokságot. A Vallecanonak két döntetlen és két vereség, míg a Bilbaonak egy győzelem és 3 vereség szerepel a neve mellett. A Bilbaonál talán a Bajnokok Ligája lehet a gond, hogy ők is fáradtak lehetnek kissé, mivel nincsenek hozzászokva az ekkora terheléshez.
A Granada – Levante találkozó egyértelmű esélyese a hazai gárda. A Granada eddig két győzelmet és két döntetlen tudhat a magáénak, míg a Levanténak egy döntetlenje mellett van három veresége, és 0-10-es gólaránya, ami nagyon csapnivaló, de itt az ideje javítani.
A Malagara vár a legnehezebb feladat ebben a fordulóban, a 100%-os Barcát fogadják, akik még eddig gólt sem kaptak. Viszont a Barcánál lesz két nagy hiányzó is: Rakitic és Neymar. A brazil is és a horvát is nagyon jól játszott eddig, így problémát jelenthet Luis Enrique számára, hogy pótolja őket. A Barca sima 5-0-ás győzelmet aratott a Levanta otthonában, a Malaga pedig 2-2-es döntetlent ért el az Espanyol vendégségében.
A szerdai játéknap utolsó mérkőzésén a Sevilla fogadja a Real Sociedadot. A Sevilla bitang jó formában van és három győzelmük, valamint egy döntetlenjük van. Az Európa Ligában is simán verték a Feyenordot. A Real Sociedad hullámzó rajtot vett, 1-1-2  a mérlegük, de a szépségtapasz legalább az, hogy a Real Madridot győzték le, és azt hiszem, hogy az ott mutatott játékot várná el tőlük mindenki. A vendégek gyenge formája ellenére is ez egy háromesélyes találkozó.

Csütörtökre két mérkőzés maradt, az Espanyol – Getafe és a Valencia – Cordoba.
Az Espanyol – Getafe találkozó teljesen háromesélyes. Egyik csapat sem kezdte jól a bajnokságot, az Espanyolnak két, míg a Getafének három pontja van. A Getafe a legutóbbi fordulóban sima 3-0-ás vereséget szenvedett hazai pályán a Valencia ellenében, az Espanyol pedig otthon ért el 2-2-es döntetlen a Malagaval szemben.
A Valencia – Cordoba egyértelmű esélyese a Valencia, akik négy forduló után 10 ponttal állnak a tabella második fokán, és már 10 rúgott gólnál járnak. A Cordobának viszont nem igazán megy a gépezet, mivel eddig csak két pontot gyűjtöttek. Azonban erre a mérkőzésre én meglepetést jósolok, és a vendégek akár első győzelmüket is megszerezhetik a Mestallában.

A spanyol bajnokság 5. fordulójának teljes programja:

Kedd
20:00 Real Madrid – Elche (TV: Sport 1)
22:00 Celta Vigo – Deportivo La Coruna (TV: Sport 1)

Szerda
20:00 Almeria – Atlético Madrid (TV: Sport 1)
20:00 Eibar – Villarreal
20:00 Rayo Vallecano – Athletic Bilbao
22:00 Granada – Levante
22:00 Malaga – Barcelona (TV: Sport 1)
22:00 Sevilla – Real Sociedad

Csütörtök
20:00 Espanyol – Getafe (TV: Sport 2)
22:00 Valencia – Cordoba (TV:Sport 2)

Szajevics Patrik