Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: meglepetés nélkül a 3. forduló keddi játéknapján

Öt találkozót rendeztek a Magyar Kupa 3. fordulójának keddi játéknapján, ahol három első osztályú csapat is pályára lépett. Meglepetés nem történt egy helyszínen sem, mindenhol a magasabb osztályban szereplő alakulatok jutottak a nyolcaddöntőbe.

fotó: csabatv.eu

A Budapest Honvédnak nem kellett messzire utaznia, hiszen ellenfele szintén fővárosi csapat volt. A találkozót a BKV kezdte jobban, a 14. percben egy kapu előtti kavarodást kihasználva szerezték meg a vezetést, majd alig tíz percre rá akár kettő is lehetett volna az előnyük, a Honvédnak azonban még az első félidőben sikerült egyenlítenie. A második félidőben egy távoli lövés majd egy szabadrúgás kombináció után két gólra növelte előnyét az első osztályú gárda, így ők várhatják a nyolcaddöntő sorsolását.

BKV Előre (NB III) – Budapest Honvéd (NB I) 1:3 (1:1) (Major 14., ill. Alcibiade 40., Gazdag 66., Hidi 74.)

A Borsod megyei Kazincbarcikán a Hatvan elleni vereséget követően távozott a csapatot eddig irányító Koleszár György, így ideiglenesen kinevezett vezetőedzővel várták a Bognár György irányította csákváriakat. Öt perc sem kellett a hazaiaknak a vezetés megszerzéséhez, amit egészen a 69. percig tartottak is. Amikor pedig már mindenki a hosszabbítást várta, érkezett Mihály és továbbjuttatta csapatát a következő fordulóba.

Kazincbarcika (NB III) – Csákvár (NB II) 1:2 (1:0) (Nehéz 4., ill. Domján 69., Mihály 90+1.)

A baranyai El Clássicón két szomszédos település csapata mérte össze erejét. A két együttes korábban a másodosztályban nagy meccseket vívott, most azonban korántsem láthattunk a végletekig kiélezett mérkőzést. Az első félidőben a PMFC még csupán egy góllal vezetett, ám a mérkőzésen triplázó Wittrédi alakításának is köszönhetően végül öt góllal nyert a Pécs.

Kozármisleny (NB III) – Pécs (NB I) 0:5 (0:1) (Márkvárt 18. – 11-esből, Heffler N. 48., Wittrédi 63., 65., 83.)

Nagyatádon lépett pályára Kis Károly együttese, ahol a Szolnok már a 12. percben megszerezte a vezetést. A második félidőben újabb gólt szerezve lépett túl harmadosztályú ellenfelén a vasutas csapat, így ők is készülhetnek a következő kör sorsolására.

Nagyatád (NB III) – Szolnok (NB II) 0:2 (0:1) (Magos 12., Rokszin 81.)

Az élvonal tabelláját veretlenül, vesztett pont nélkül vezető Videoton korán hátrányba került másodosztályú ellenfele otthonában, sőt ha Pollák jobban céloz, akkor akár nagyobb hátrányba is kerülhetett volna a Fehérvár a félidőre. A második félidőben két szöglet okozta végül a Szigetszentmiklós vesztét: rögtön a félidő elején Feczesin, majd a 78. percben Fejes volt eredményes a pontrúgást követően.

Szigetszentmiklós (NB II) – Videoton (NB I) 1:2 (1:0) (Hevesi-Tóth 9., ill. Feczesin 47., Fejes 78.)

Móra Tamás