Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Magyar Kupa: Nehéz mérkőzés előtt az Újpest és a Debrecen, örülnek a Fradinál – íme a párosítás

A Magyar Labdarúgó-szövetség székházában hétfő délelőtt elkészítették a labdarúgó Magyar Kupa harmadik fordulójának párosítását. Élvonalbéli ellenfelet kapott az Újpest és a Debrecen egyaránt, míg az MTK és a DVTk megyei ellenfelet kapott. A Fradinál sem búsulnak, az ellenfél is közel van és nem is a legacélosabb.

A DVTK utazást szervezhet Sajóbábonyra, míg az MTK egy Jászapáti túrára készülhet megyei osztályban vitézkedő ellenfelével szemben. Több élvonalbeli csapat is NB III-as ellenfelet kapott, a Fradi az ESMTK otthonába látogat, míg a Nyíregyháza Kisvárdára, a Kecskemét pedig Vácra. Nem kell sokat utaznia a Budapest Honvédnak, mely a szebb időket is megélő BKV Előre ellen vívhatja ki a nyolcaddöntőbe jutást. Igazi szomszédvári rangadó vár a Pécsre, mely szomszédjához az NB II-ből tavaly kieső Kozármislenyhez látogat. NB II-es ellenfelet kapott a Vidi, Mezőkövesdre utazhat a Győr, míg a többi párharcban alacsonyabb osztályú együttesek találkoznak egymással.

Végezetül pedig az elsőosztályú együttesek párharca! A Debrecen ellenfele a Puskás Akadémia lesz, így Kondásék utazhatnak Felcsútra, míg az Újpest hazai pályán fogadja a Szombathelyi Haladást.

Az odavágókat jövő szerdán, azaz szeptember 24-én bonyolítják le.

Magyar Kupa, 2014–2015
Íme a 3. forduló párosítása:
SZTK-Erima (II.) – Videoton
BKV Előre (III.) – Budapest Honvéd
Vác (III.) – Kecskeméti TE
Nagyatád (III.) – Szolnoki MÁV (NB II.)
Kozármisleny (III.) – PMFC
Kazincbarcika (III.) – Csákvár (II.)
Gyirmót (II.) – Kaposvár (II.)
Mezőkövesd (II.) – Győri ETO
Kisvárda (III.) – Nyíregyháza
Puskás AkadémiaDVSC-Teva
ESMTK (III.) – Ferencváros
Sajóbábony (megyei I.) – DVTK
Jászapáti (megyei I.) – MTK
Ajka (II.) – Soroksár (II.)
ÚjpestHaladás
Salgótarján (III.) – Békéscsaba (II.)

Arrow