Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Mazzarri: Tisztában vagyunk a Dnyipro erejével

Az Inter megkezdi az Európa Liga csoportkörét csütörtökön a Dnyipro ellen idegenben, a Nerazzurri vezetőedzője nyilatkozott.

Walter Mazzarri

Az olaszok edzője azt mondta, hogy minden meccsen úgy mennek ki a pályára, hogy győzni akarnak, most sem lesz ez másképp. Ezen kívül a következőket mondta: “A Napoli edzőjeként kikaptam a Dnyiprotól, a Sampdoriával pedig a Metaliszttől, ez is mutatja, hogy mennyire erősek az ukrán csapatok. A Dnyipro remek fizikai állapotban van és nagyon aggresszív, nem lesz könnyű, de szeretem az effajta kihívásokat. Hogy fogom-e rotálni a csapatot? Persze, minden edző ezt teszi, akinek a csapata 3 naponta játszik, minden lehetőséget meg kell vizsgálni.” Azt is megemlítette az Inter mestere, hogy Jonathan és Campagnaro is bevethető, de egyik sem 90 percre. Az Inter eddig veretlen a szezonban, sem az EL-ben, sem a bajnokságban nem kapott még gólt, sőt, most egy 7-0-s győzelem után utaznak Ukrajnába. Nagyon érdekes meccsre van kilátás, mindenkinek ajánljuk.

Tereh Balázs