Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Menetel a Videoton, távolodó címvédés, néhol az eső volt az úr

Egy mérkőzés elmaradt, egyet félbeszakítottak az eső miatt az NB I. hetedik fordulójában. Pakson el sem kezdték, Kecskeméten órányi játék után döntött a játékvezető. A Debrecen jócskán lemaradva kullog a bajnoki álmaitól, a Videoton ellenben repeszt, heteik bajnokiját is megnyerve toronymagasan az élen áll.

Péntek este Pápán az MTK sikerével kezdődött a forduló, hogy aztán szombaton kora délután Debrecenben folytatódjék. A Loki címvédőként az ezer sebből vérző Pécset fogadta, és megalázó vereséget szenvedett. A cívisvárosiak továbbra sem tartoznak az idei szezon bajnokesélyesei közé, jól látszott az egész összecsapáson, hogy valami nem stimmel a bajnoknál. A PMFC könnyedén futballozva, szép megoldásokkal, nem utolsósorban csapatként verték meg Kondás Elemér együttesét. Az első félidőben mindkét oldalon akadtak lehetőségek, ám rendre kimaradtak, így a szünetre gól nélkül vonultak a csapatok, hogy aztán fordulás után előbb Mohl Dávid büntetőből szerzett vezetést, majd Pölöskey Péter hajrában szerzett góllal biztosította be a pécsi sikert. Érdekesség, hogy korábban mindketten megfordultak a hajdúságiaknál.

Otthon tartotta a három pontot a Honvéd, miután két góllal legyőzte a Haladást. A vasiaknál kezdőként lépett pályára a hosszas huzavona után szerződtetett Tomasso Rocchi. A támadó aktívan kezdett, de aztán folyamatosan szürkült bele a mezőnybe. A kispestiek kapusa, Kemenes Szabolcs két ízben is remekül hárított az olasz kísérleténél. Elől pedig Portilla volt az úr, aki a tizenharmadik percben megszerezte a vezetést a piros-feketéknek, melyet Hidi Patrik a félidő előtt növelt kettőre. A második játékrészben már csak apróbb helyzetek adódtak, ennek ellenére a Haladás előtt volt esély, hogy akár az egyenlítésért is harcba szálljon. Hogy ez, illetve a szépítés sem sikerült, jórészt a zöldek támadójátékának köszönhető.

Mindössze egy órát tudott „futballozni” Kecskeméten a Győr és a KTE. A városban ugyan egész nap esett az eső, ám kezdés előtt nem volt akadálya a pályára lépésnek. Az első félidőben egymásnak estek a felek, és ennek köszönhetően remek meccs alakult ki, ha nem is volt magas a színvonal. A KTE csatára, Bebeto elég sok odarúgást kapott ebben a periódusban, de a győriek nemcsak ezzel, hanem a gólszerzéssel is igyekeztek maguk javára fordítani a találkozót, Lipták fejese alig kerülte el a kapu miközben Bebeto kétszer is majdnem betalált, egyik kísérlete a kapufát találta el. Ez sikerült is, igaz előbb Balázs Zsolt bólintott a hálóba, apró szépséghiba, hogy az alapvonalon túlról érkezett a beadás. Marek Strestík két csel után emelt a kapuba, de nem sokáig örülhettek a vendégek, ugyanis Bebeto remekül tartotta meg a labdát, amelyet Kitl beadása után Savic berobbanva fejelt a kapuba. A szünetig még Balázs veszélyeztetett kétszer is, de gól már nem esett, az eső annál inkább. Mi több az ötvennyolcadik percre a játékvezető szerint annyira elázott a talaj, hogy az a további játékra alkalmatlanná vált. Mielőtt félbeszakította, egyeztetett a két szakvezetővel, hogy mi legyen, és ennek tudatában hozta meg döntését. Két verzió lehetséges: vagy újrakezdik, és a teljes kilencven percet lejátszák, vagy az MLSZ az 1-1-es eredményt tekinti hivatalosnak.

Az újoncok csatája ugyanakkor unalmasnak mondható találkozón végződött gól nélküli döntetlenre. Pedig a forma alapján a Nyíregyháza valamelyest esélyesebbnek számított a mérkőzés előtt, de Bajzáték hiába uralták a meccset, nem tudták bevinni a győztes találatot. A Dunaújváros így továbbra is nyeretlen, mindössze három pontot gyűjtött, amivel továbbra is kiesőhelyen áll.

Továbbra sem lassít a listavezető. A Videoton ezúttal a forduló előtt szintén veretlen Újpestet fogadta, és szakította meg a lilák sorozatát, növelve sajátját. A fehérváriak ezzel klubrekordot írva immár hetedik győztes meccsükön vannak túl, miközben Nikolics Nemanja sorozatban nyolcadik bajnokiján talált be, amivel szintén klubrekorder lett. De kezdjük az elején. Nem illetődött meg a fővárosi együttes, taktikus játékkal igyekeztek megtörni a hazaiak lendületét, amely hellyel-közzel sikerült is, egészen a harmincnyolcadik percig, amikor is Juhász Roland érkezett, és fejelt a hálóba. A második játékrészben fokozta a nyomást a Videoton, de újabb gólt majdnem a lilák szereztek, akik ezúttal is csatár nélkül voltak kénytelenek kiállni. A hajrához közeledve aztán Nikolics bebiztosította a győzelmet, és tovább írja a klubrekordot a kék-fehér brigád.

Utolsóként a Ferencváros majdnem odaajándékozott a Puskás Akadémiának egy pontot. Pedig a zöld-fehérek gyorsan kétgólos előnybe kerültek Lauth szép fejese, és Böde pöccintése után, majd érthetetlen módon visszavettek, és magukra húzták a felcsútiakat, ami majdnem meg is bosszulta magát. Csak a kékek csatárainak pontatlanságán múlott, hogy nem kapott gólt Thomas Doll együttese. A második félidőben vérszemet kaptak a vendégek, mert hiába támadott a Fradi, nem tudta áttörni a szervezett Puskás védelmet. A hajrában viszont egy megingás elég volt, hogy közelebb férkőzzenek a felcsútiak, Sallai Roland révén jött vissza a meccsbe a hajrára magára találó Benczés-csapat, de a Fradi valahogy kihúzta a hátralévő időt, így fellépett a dobogóra.

Végeredmények:
Pénteken:
Pápa – MTK 0-1

Szombaton:
Debrecen – Pécs 0-2
Kecskemét – Győr 1-1 – félbeszakadt
Honvéd – Haladás 2-0
Nyíregyháza – Dunaújváros 0-0

Vasárnap:
Videoton – Újpest 2-0
Ferencváros – Puskás AFC 2-1

Az állás:
1. Videoton 24 pont, 2. Ferencváros 15 p. (+6.), 3. MTK 15 p. (+1), 4. Paks 14 p. (6 m., +10), 5. DVTK 14 p. (6 m., +6), 6. Honvéd 10 p. (+1), 7. Újpest 10 p. (0), 8. DVSC 8 p. (-1), 9. Nyíregyháza 8 p. (-3), 10. Pápa 8 p. (-5), 11. Győr 7 p. (6 m.), 12. Pécs 6 p., 13. Kecskemét 4 p. (6 m., -4), 14. Haladás 4 p. (-8), 15. Dunaújváros 3 p., 16. Puskás Akadémia 2 p.

A góllista élmezőnye:
8 gólos: Nikolics Nemanja (Videoton)
5 gólos: Böde Dániel (Ferencváros), Könyves Norbert (Paks), Pátkai Máté (Győr)
4 gólos: Juhász Roland (Videoton), Kanta József (MTK)
3 gólos: Kovács István (Videoton), Rudolf Gergely (Győr), Bajzát Péter (Nyíregyháza)

Gavalovits Sándor