Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Negyvenöt percig szenvedett a címvédő

Egy félidőig bírta a Femina az MTK rohamait a női NB I. negyedik fordulójának nyitányán. Pádár Anita háromig jutott, pedig egy büntetőt kihagyott.

Pádár Anita (8) ezúttal is kitett magáért, három góllal zárt. – fotó: Facebook.com/MTKCsajok

Kellemes, őszies idő fogadta a kilátogató nézőket és a csapatokat a Salgótarjáni úti pályán. A hazaiak BL-mérkőzés előtt állnak, ennek megfelelően némileg átszervezte csapatát Medgyes Péter. A címvédőnél ezúttal kezdőként kapott helyet Fogl Katalin és Tóth Alexandra is, míg több jó képességű játékos is csak a kispadon kezdett. A másik oldalon a hét közepén lábujjsérülést szenvedő Balogh Nikolett tudta vállalni a játékot, ellenben Herczku István a stabil balhátvédet, Balogh Henriettát a kispadra ültette, így mondhatjuk, a palotai tréner is variált egy kicsit. Nem kezdődött rossz iramban a mérkőzés, hiszen az MTK magához ragadta a kezdeményezést, ám sokáig semmi sem akart sikerülni, pedig Nagy Lilla, Csányi Diána, Pádár Anita és Fogl Katalin előtt is adódott ziccer, de rendre rossz megoldást választottak, vagy Molnár Eszter mozdult ki jól kapujából. Ugyan felvillanásai voltak a vendégeknek is, ám ezek nem okoztak túl nagy riadalmat a kék-fehérek védelmében. Érdekességként lehet említeni, hogy a jobb szélen Nagy Lilla rengeteget dolgozott, beadásai életveszélyesen kanyarodtak kapu elé, más kérdés, hogy társai nem mindig tudták megfelelően befejezni az akciókat, valamint az első játékrész utolsó negyedóráját éppen a huszonnégy esztendős középpályás nagy lehetősége vezette fel. Aztán nem sokkal később vitatható tizenegyeshez jutott az MTK. Egy kapásból előtt labda Szeitl Szilvia kezére pattant, aki csak az arcát védte, a játékvezető szándékosnak minősítette, és megítélte a tizenegyest, melyet Pádár a kapufára lőtt. Nem is tudni, mikor hagyott ki utoljára büntetőt az örökös gólkirálynő. A hajrában Szekér Anita szerezhetett volna vezetést a Feminának, ha Szeitl passza után pontosabban emel kapura, így azonban mellé szállt a próbálkozás. Jól tartotta magát a palotai hölgysereg az első játékrészben, annak ellenére, hogy az MTK szinte végig dominált. Fordulás után Medgyes Péter kettőt cserélt, Fogl és Csányi helyén Kaján Zsanett és Diószegi Fanni folytatta, míg vendégoldalon mindössze Zólyomi Rebekát cserélték le, a helyén Folk Zsuzsanna folytatta. Merőben más felfogásban kezdett futballozni az MTK, hiszen azonnal letámadta a rákospalotaiakat, ennek pedig egy remek – Lionel Messit idéző – Nagy Lilla szóló révén eredménye is lett. Nem sokkal később Gál Tímea fejjel volt ereményes. Ekkor mintha megroppant volna a fehér mezes vendégegyüttes, mert három perccel később Pádár szokásos góljával már három volt közte. Majd ugyanő higgadt megoldás végén növelte négyre a különbséget. Innentől tulajdonképpen az volt a kérdés, mennyinél áll meg a címvédő. Ugyan a Feminának is voltak lehetőségei, ám a meccs gólját – amely egyben az ötödik volt a sorban – Nagy Lilla szerezte Kaján beadása után. Félfordulatból lőtt a tehetetlen Molnár mellett a kapuba. Méry Rita és Kaján is növelhette volna az immár tekintélyes előnyt, ám előbbi a blokkba, utóbbi pedig fölé lőtt. A második félidő egyetlen Femina lehetőségét Balogh Nikolett hagyta ki. A szőke támadó egyedül törhetett kapura, de kicsit sokat várt, így Szőcs Réka menteni tudott. Az utolsó szó Pádáré volt, aki a lefújás előtt nem sokkal lazán helyezett a kapuba, kialakítva a végeredményt.

Összességében szenvedős első félidő után darálta be ellenfelét az MTK, de mint azt a mérkőzés utáni interjúban Herczku István és Szeitl Szilvia is elismerte, egyéni hibák eredményezték a gólt. És ezen igyekeznek javítani. Medgyes Péter és Nagy Lilla egyetértettek abban, hogy az első gólig volt nehéz, azután pedig sikerült minden, bár a kék-fehérek szakvezetője megjegyezte, hogy ha az első félidőben a helyzeteket és a tizenegyest is berúgják játékosai, sokkal könnyebb lett volna a találkozó.

MTK – Femina 6-0 (0-0)
Salgótarjáni út, 70 néző, vezette: Király Gergő (Gyöngy Krisztina, Bodzay Áron)
MTK: Szőcs Réka – Tell Zsófia, Gál Tímea, Demeter Réka, Szabó Zsuzsanna – Hummel-Smuczer Angéla, Tóth Alexandra (Méry Rita, 60.) – Nagy Lilla, Fogl Katalin (Kaján Zsanett, a szünetben), Csányi Diána (Diószegi Fanni, a szünetben) – Pádár Anita
Femina: Molnár Eszter – Kanta Krisztina, Gyöngyösi Réka (Balogh Henrietta, 72.), Szeitl Szilvia, Beke Adrienn – Szekér Anita, Görög Zsófia, Horváth Hanna, Zólyomi Rebeka (Folk Zsuzsanna, a szünetben), Lengyel Anita – Bernhardt Barbara (Balogh Nikolett, 59.)
g.: Nagy L. (54., 70.), Gál T. (59.), Pádár (62., 66., 89.)
s.: Szeitl (32.)

Gavalovits Sándor