Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Songot nem érdekelte a BL, csak menekülhessen a Barcából!

A nyári transzferidény egyik legmeglepőbb húzása volt az, hogy az FC Barcelona mellőzött középpályása, Alex Song nem egy sztárklubot választott az új szezonra, hanem egy angol középcsapatot.

www.rantsports.com

Az Arsenal korábbi kameruni középpályás motorja a jelek szerint a megunások embere. Előbb Londonban elégelte meg, hogy nem nyeri trófeák tömkelegét, majd Barcelonában telt ki két idény után a becsülete, lévén alig játszott, és még annál is kevesebbszer tette igazán jól a dolgát.

Pár hete azonban változás állt be a karrierjében, ugyanis a kameruni válogatott játékost kölcsönvette a West ham United, amely jelenleg a Premier League táblázatának 13. helyén áll. Ám a korántsem világverő Sam Allardyce vezette gárda a jelek szerint még így felvillanyozta Songot:
„Ez az egész nagyon egyszerű. Vissza akartam térni a Premier League-be, és amikor az edző elmagyarázta a tervet, nagyon boldog voltam. Néhány kérdezgették, hogy „Miért nem egy Bajnokok Ligájában induló klubba megyek?”. Számomra az nem számít. Én már eltöltöttem a Bajnokok Ligájában kilenc idényt. Ebben az évben, csak játszani szeretnék a West Hamben, és minden tőlem telhetőt megtenni, és majd meglátjuk, hogy mi történik.” – reménykedett Song, a továbbiakra tekintettel.

A kameruni válogatott sztárja egyébként végérvényesen nem lélegezhet fel, ugyanis csak kölcsönben szerepel a „Kalapácsosoknál”, azaz a szezon végeztével elvileg vissza kell térnie a Nou Campba.

Balogh József