Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

UEFA Ifjúsági Liga: A címvédő gond nélkül vette az első akadályt

A felnőttek Bajnokok Ligája sorozata mellett ma a fiatalok számára kiírt sorozat, az UEFA Youth League, vagyis az ifi BL is kezdetét veszi. Ez a sorozat tavaly indult útnak, mégpedig a Barcelona sikerével. Az idei év sem tűnik unalmasnak, lássuk az első eredményeket.

Nyolc mérkőzést rendeztek ma, de nem pontosan ugyanolyan a lebonyolítás mint a felnőtteknél, hanem itt más sorrendben játsszák le az adott forduló mérkőzéseit. Az A csoportban például mind a két találkozót ma játszották. Nagy meglepetés nem született. A Juventus simán győzött a Malmö ellen, az Atletico pedig fordítani tudott az Olympiakos vendégeként. Ezzel egyébként a nap egyetlen vendég sikerét szerezték, és az összesen három idegenben lőtt gólból is kettő az ő nevükhöz fűződik.

A B csoportban minden a papírforma szerint zajlott, a csoport két favoritja, a Liverpool és a Real is sima győzelemmel indult. A Liverpool tíz percen belül szerzet három gólt fél órát követően, és a 4-0-ás sikerből a csapat első számú csatára Sinclair két találattal járult hozzá. A Pool egyébként nem szerepelt tavaly, ám friss debütánsként mégis a végső esélyesek közé sorolhatjuk őket. A Real és a Basel már a rutinosabbak közé tartoznak. A Real egy teljesen új csapattal vág neki az idei sorozatnak, viszont a Basel szeretne javítani a tavalyi gyenge szereplés után, és több tapasztalt játékost tartottak meg az előző együttesből. A sima 2-0-s madridi siker viszont teljesen papírforma eredmény.

A C csoport az egyik legerősebbek közé tartozik, és rögtön rangadót is rendeztek az első fordulóban. A tavaly sok tapasztalatot gyűjtő Leverkulsen súlyos verést kapott, hiszen a Monaco 3-1-re gázolt át rajtuk. A Leverkulsenben többen is szerephez jutottak a tavalyi gárdából, és a gólt is Brasnic szerezte, aki a csapat legjobbjai közé tartozott az előző szezonban. A Monaco viszont nem ismert kegyelmet, és átvette a csoport első helyét. Ezt győzelmén kívül annak is köszönhette, hogy a másik meccsen nem tudott győzni a tavalyi döntős Benfica. A Zenit kemény ellenfélnek bizonyult, és nem engedett gólt a portugáloknak.

A D csoportban meglepetésre simán nyert a Galata a belga Anderlecht ellen. A vendégek két öngólt is vétettek, így nem lehetett kérdéses a három pont sorsa. Az F csoportban a címvédő Barcelona gond nélkül letudta az APOEL elleni nyitányt. Betalált többek között az az El Ouariachi is, aki a felnőtteknél berobbanó Munirhoz hasonlóan marokkói származású, és már korábban is szóhoz jutott ebben a sorozatban.

A holnapi nap folyamán megrendezik a másik nyolc mérkőzést, amivel teljes lesz az első forduló eredménysora.

Juventus – Malmö 2-0
G: Soumah (24.), Akpan Udoh (91.)

Liverpool – Ludogorets  4-0
G: Sinclair (30.), Cleary (38.), O’Hanlon (39.), Sinclair (87.)

Monaco – Leverkulsen  3-1
G: Martinez (4.), Chaibi (45+1.), Brasnic (49.), Chaibi (77.)

Galatasaray – Anderlecht  3-0
G: Gelmen (34.), De M. (42. ög.), Faes (75. ög.)

Barcelona – APOEL  3-0
G: Cantalepiedra (3.), El Ouariachi (3.), Garcia (18.)

Olympiakos – Atletico Madrid  1-2
G: Vergos (6.), Fede (60.), Nunez (74.)

Benfica – Zenit  0-0
G:

Real Madrid – Basel  2-0
G: Moya (26.), Harper (57.)

Baranyai Balázs