Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Ötperces Arsenal, hibátlan Dortmund

A D jelű négyesben a Borussia magabiztosan, az Arsenal szenvedve nyert. A németek ezzel a továbbjutás küszöbén, az Arsenalnak szenvednie kell még a biztos továbblépéshez.

fotó: uefa.com

Anderlecht – Arsenal

Nem sok jót igért, hogy az angoloknál ismét a rengeteg sérült adott témát a sajtónak. Tény, a sok volt a maródi, ennek ellenére is erős csapattal érkezett Brüsszelbe Wenger együttese, ám közel hetven percig, mintha állóháború folyt volna a pályán. Sem a belgák, sem a londoniak nem tudtak helyzetet kialakítani. Ugyan kisebb lehetőségek adódtak a csapatok előtt, de ezeket nem nevezhetjük ziccernek. Fordulás után némileg felpörgött a játék, köszönhetően a vendégek cseréinek, mégis az Anderlecht szerzett vezetést, köszönhetően Praet remek beadása utáni Najar fejesnek. A támadó Chambers és Flamini között bólintott a kapuba.Már-már úgy tűnt, ezzel az egy góllal kell beérnünk, de aztán érkezett a mérkőzés hajrája, és az Ágyúsok lemásolták az MTK női csapatát: Előbb egy jobb oldali beadást követően Gibbs egalizált, majd Sánchez kipattanó lövésére érkezett Podolski, aki pedig a léc alá bombázott. Ugyan a Galatasaray és az Anderlecht matematikailag még beleszólhat a továbbjutás kérdésébe, de vajmi kevés esély van erre a forgatókönyvre.

Anderlecht – Arsenal 1-2 (0-0)
Brüsszel, vezette: Carlos Velasco Carballo
Anderlecht: Proto – Vanden Borre, Mbemba, Deschacht, Acheampong – Tielemans, Defour – Najar, Praet (Dendoncker, 88.), Conte – Gohi Bi (M. Suarez, 83.)
Arsenal: D. Martinez – Chambers, Mertesacker, Monreal, Gibbs – Flamini (Oxlade-Chamberlain, 75.) – Alexis, Ramsey, Wilshere (Podolski, 84.), Cazorla – Welbeck (J. Campbell, 75.)
g.: Najar (71.) ill.: Gibbs (89.), Podolski (90+1.)
s.: Deschacht (80.) ill.: Monreal (8.), Welbeck (66.)

Villámrajtot vett a Dortmund Isztambulban, hiszen Aubameyang révén már a hatoik percben megszerezték a vezetést. Ugyan mezőnyben nem látszott nagy különbség a két csapat között, a kapu előtt “gyilkosabb ösztönnel” rendelkezett a BVB. Ezt bizonyította Aubameyang újabb gólja, illetve a szünet előtt nem sokkal Marco Reus egy remek emeléssel. A három találat tulajdonképpen a szünetre eldöntötte a három pont sorsát, és vélhetően a továbbjutás kérdését is. A hajrára beszálló Adrian Ramos pedig egy perccel pályára lépése után megszerezte a negyediket is, kiütésessé téve a német sikert. Hogy a Klopp-legénység mennyire nem vett vissza a három gól tudatában, bizonyítja, hogy további gólokat szerezhettek volna a sárga-feketék, igaz olykor a hazaiak is el-eljutottak Weidenfeller kapujáig, más kérdés, hogy ezek a kisebb helyzetek nem jártak együtt a góllal.

Galatasaray – Dortmund 0-4 (0-3)
Isztambul, vezette: Antonio Mateu Lahoz
Galata: Muslera – Camdal, Kaya, Chedjou, Telles (Öztekin, 62.) – Melo – H. Altintop (Dzemaili, 61.), Sneijder, Inan – Pandev (Colak, 78.), Yilmaz
Dortmund: Weidenfeller – Piszczek, Subotic, Hummels (Gündogan, 69.), Sokratis – S. Bender (Ginter, 55), Kehl – Mkhitaryan, Kagawa (A. Ramos, 82.), Reus – Aubameyang
g.: Aubameyang (6., 18.), Reus (41.), Ramos (83.)
s.: Sneijder (25.), Kaya (68.)

Az állás:
1. Dortmund 9 p. (9-0), 2. Arsenal 6 p. (6-4), 3. Anderlecht 1 p. (2-6), 4. Galatasaray 1 p. (2-9)

Gavalovits Sándor