Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL: Pályán a Barcaés a Chelsea, rangadó előtt a Bayern – előzetes

Elérkeztünk a Bajnokok Ligája 2014/2015-ös kiírásának 3. fordulójához, a mérkőzéseket követően az együttesek féltávhoz érkeznek, ami a csoportküzdelmeket illeti. Egyre inkább kirajzolódnak a csoportok, s tisztázódik, mely együttesek milyen céllal vághatnak neki a sorozat folytatásának. Pályán lesz a Barca és a Cheslea, orosz túrára ment a Manchester City. A játéknap rangadójára Rómában kerül sor, a vendég a Bayern München lesz.

E csoport:
18:00 CSZKA Moszkva – Manchester City (Digi Sport 1)
20:45 AS Roma – Bayern München (Digi Sport 1)

A sorsolás pillanatában tudni lehetett, hogy bizony ebben a kvartettben egy nagyágyú el fog bukni. A Bayern eddig hibátlan, igaz teljesítménye nem volt túl meggyőző, két egy gólos győzelmen van túl Guardiola csapata, mely ezúttal csoportrangadót vív az olasz fővárosban az ellen a Roma ellen, mely az első körben ötöt vágott, majd ezt követően Manchesterben az Etihadban tört borsot a City orra alá, A hazaiak védelme nagyon rendben van, szinte olyan mint egy betonfal, ezt hétről hétre tapasztalhatjuk a Serie A-ban is. A Bayern pedig elsöprő támadójátékáról ismert. Minden adott egy kiváló mérkőzéshez! A csoport másik meccsén két csalódott csapat csatája következik, a vesztes pedig mondhatni kiszáll a küzdelemből. Moszkvában is a City az esélyes, mely ezúttal életéért küzdhet. Bár ez még csak a 3. forduló, nem lenne szerencsés 3-5 pontos hátránnyal fordulni. Agüero hétvégén egy négyest hintett, az argentin klasszis átmentené jó formáját a BL-be is.

F csoport:
20:45 Barcelona – Ajax (Sport 1)
20:45 APOEL – PSG

Az ‘F’ jelű kvartettben sok minden letisztulhat ezen az estén, amennyiben jön a papírforma és mind a PSG, mind pedig a Barca győzelemmel abszolválja soros mérkőzését. Ehhez azonban lesz pár szava az ellenfeleknek is. A katalán óriás és a holland bajnok tavaly is egy csoportban szerepelt, akkor felemás mérleget könyvelhettünk el, az Ajax ugyanis otthon megverte Martino tanítványait , igaz a Nou Camp gyepén esélyük sem volt, egy négyessel mehettek haza. Este meglátjuk mit tartogat a vendégeknek a Nou Camp gyepe. A PSG keletre utazik, egészen ciprusig, az ellenfél az APOEL lesz, mely korábban borsot tört a Barca orra alá idegenben, míg otthon pontot csípett holland riválisától.

G csoport:
20:45 Chelsea – Maribor (Digi Sport 2)
20:45 Schalke – Sporting

Mindenki azt várta, hogy a Chelsea besöpri a csoportelsősséget, ehhez képest bár vezetik a csoportot, meglepetés jócskán született az első két körben. Mourinho tanítványai otthon mondhatni kötelező gálaelőadásra készülhetnek, ezzel azonban óvatosan, ugyanis a szlovén bajnok eddig veretlen. A csoport másik meccsén a Schalke és a Sporting találkozik, igazi hat pontos meccsnek tűnik az összecsapás. A Chelsea ma este könnyen megléphet, míg mögötte nagy lehet a kavarodás.

H csoport:
20:45 Porto – Athletic Bilbao
20:45 BATE – Shakhtar Donetsk

Ember legyen a talpán aki ezt a csoportot megtippeli! Továbbra is állítjuk, itt még bármi előfordulhat, könnyen keresztbeverések sorát láthatjuk. A Porto azonban ma megléphet, amennyiben otthon legyőzi a Bilbaot, azt a csapatot, mely a spanyol pontvadászatban is szenved és keresi önmagát. Fehéroroszországba látogat a Shakhtar, mely bár veretlen, de sok öröme nem volt eddig az idei sorozatban. A Debrecent kiverő hazaiak hullámzó teljesítményt nyújtanak, egy megalázó hatosba szaladtak bele az első körben, majd nagy meglepetésre elverték a Bilbaot.

Arrow