Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BL-re hangolva, 2. rész: Nagy Lilla

A Foci Club.hu felvezető interjú-sorozatában a Bajnokok Ligájára készülő MTK egy-egy játékosát szólaltatja meg. A második részben a jobb oldal szélvészét, Nagy Lillát kérdeztük, akinek játékában mindig benne van a gól, de legalábbis beadásai valódi életveszélyt jelentenek.

Nagy Lilla (fehérben) harcosságára, gyorsaságára és beadásaira számíthat az MTK. – fotó: Facebook/MTKCsajok

Ha Szőcs Rékára a jó kapus jelző illik, Nagy Lillára a remek szélső. Szükség is lesz a szőke középpályás fáradhatatlanságára a Neulengbach ellen. Ráadásul az MTK-nak mindkét vonal mellett remek szélsői vannak, elég csak a baloldalon Diószegi Fannira, vagy Csányi Diánára gondolni. De vissza Nagy Lillához. A huszonnégy esztendős középpályás az elmúlt idényben vált alapemberré, és gyorsan meghálálta a bizalmat. Elfutásai, beadásai után szinte garantált a gólveszély, legalábbis a helyzet biztosan. Mindemellett a gólok is ott vannak a lábában, ebből is láthattunk négyet már a bajnokságban.

– Ismételten remekül kezdtétek a bajnokságot. Át lehet menteni ezt a formát a Bajnokok Ligája párharcra?
– A pontok tekintetében remekül kezdtünk hisz 100%-ak vagyunk, a játékunkkal még mindig nem lehetünk elégedettek. A helyzet kihasználásunk még mindig nem az igazi, a védelmünk pedig csak dicsérni tudom, remek munkát végeznek meccsről meccsre. Minden nap azon vagyunk, hogy szerdára és az utána következő szerdára is életünk legjobb teljesítményét tudjuk nyújtani, kaptunk egy kis sanszot az élettől, (itt most a sorsolásra gondolok)… hogy ha sikerül az, amit elterveztünk, nagyon büszke lesz ránk egész Magyarország!

– Idén végre összejött, amire évek óta vártatok, jelesül, hogy egyenrangú ellenféllel találkoztok. Hogyan készültök a Neulengbach ellen?
– Eddig teljesen zökkenőmentesen megy a felkészülésünk, sok mindent nem kellett változtatnunk, hisz már régóta egy fajta játékstílust gyakorlunk, most már így a végéhez érve, már csak pontosítunk egy két dolgot. Nem vagyunk teljesen egyenrangúak, hiszen a Neulengbach már rég az elit csapatok közé tartozik, de igen talán közelebb lehetünk így a célunkhoz, mint például egy Potsdam ellen!

– A háromhetes bajnoki szünet után mindössze két bajnoki lesz a lábakban, míg a Neulengbach bajnoki és kupameccseken szerepelt ezen idő alatt, befolyásolhatja-e a mérkőzés alakulását?
– Azért mi sem panaszkodhatunk, mert elég sokan voltunk abban a két hétben a válogatottal vb-selejtezőn, szóval rendes terhelést kaptunk, és ahogy hallottam a csapat másik fele itthon is megkapta a maga terhelését, úgyhogy ezzel nem lehet gond, nem ezen fog múlni!

– A védelemre nem lehet panasz, ezt már a BL-selejtezők alatt lemérhettük, és ezt a bajnokságban is áthoztátok, míg utóbbiban a támadások is eredményesen gördülnek. A Neulengbach ellen melyik MTK-t láthatjuk majd?
– Mind a védekezésre és mind a támadásra is nagy hangsúlyt kell fektetnünk! Mind a két részt rengeteget gyakoroltuk. Annyit elárulhatok, hogy nem „csak” védekező csapatot fognak látni a szurkolók! Igyekszünk meglepetést okozni!

– Az, hogy végül albérletbe kényszerültök, változtatott-e valamit a felkészüléseteken?
– Semmin nem változtat, ezen nem múlhat semmi, erre nem lehet fogni semmit! Pálya, pálya, fű, fű, mi meg ugyanaz a csapat vagyunk akik „ezer éve” együtt játszanak, szóval ez nem lehet probléma!
HAJRÁ MTK!!!

Bajnokok Ligája, 1 forduló
2014. október 8.
18.00 MTK – NöSV Neulengbach
Felcsút, Pancho Aréna, vezeti: Frappart (Manuela Nicolosi, Solenne Bartnik – franciák)

Gavalovits Sándor