Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

BuLi: Döntetlen Hamburgban; nyert az újonc

Vasárnap két találkozót játszottak még le a német bajnokságban. A két helyszín ezúttal Hamburg és Paderborn volt, a vendégek pedig a Hoffenheim és a Frankfurt.

A tabella elején található Hoffenheim az utolsó helyezettek között található, de egyre jobb formában lévő Ha,burghoz látogatott el. Az első gólt a vendégek szerezték, a francia Modeste volt eredményes. Az első félidőben mindkét fél előtt adódtak még helyzetek, érkezett is az egyenlítő találat, Lasogga gurított szépen a rövidre. A fordulás után mindkét fél eltalálta a kapufát, Lasoggának egy nagyon veszélyes szabadrúgása is volt. Szalai, majd Stieber is beállt, de egyik magyar sem tudott maradandót alkotni – utóbbi egy komoly helyzetet puskázott el. A végén maradt tehát a pontosztozkodás.

Az újonc Paderborn nem túl mozgalmas első félidőt játszott az Eintracht Frankfurt ellen, a gólok a második játékrészben estek. A vezetést Max Meier révén a vedégek szerezték meg. A Dortmundtól kölcsönvett fiatal német csatár. Ducksch röviddel becserélése után egalizált. Majd a győlezmet is megszerezte a Paderborn, a védelemből Hünemeier fejelte be a három pontot érő labdát. A hajrában még Kutschke is beköszönt, így még simább lett az eredmény.

Bundesliga 8.forduló, vasárnap:

Hamburger SV – TSG 1889 Hoffenheim: 1-1
Gólszerzők: Lasogga 34. ill. Modeste 15.

SC Paderborn 07 – Eintracht Frankfurt: 3-1
Gólszerzők: Ducksch 66. Hünemeier 79. Kutschke 85. ill. Meier 57.

A 8.forduló eredményei:

FC Bayern München – SV Werder Bremen: 6-0
FSV Mainz 05 – FC Augsburg: 2-1
Hannover 96 – Borussia Mönchengladbach: 0-3
SC Freiburg – VfL Wolfsburg: 1-2
1.FC Köln – Borussia Dortmund: 2-1
VfB Stuttgart – Bayer 04 Leverkusen: 3-3
FC Schalke 04 – Hertha BSC: 2-0

A Bundesliga állása:

1. FC Bayern München 20 pont
2. Borussia Mönchengladbach 16 pont
3. TSG 1889 Hoffenheim 14 pont
4. FSV Mainz 14 pont
5. VfL Wolfsburg 14 pont
6. Bayer 04 Leverkusen 13 pont
7. SC Paderborn 12 pont
8. Eintracht Frankfurt 12 pont
9. Schalke 11 pont
10. Hannover 10 pont
11. Köln 9 pont
12. FC Augsburg 9 pont
13. Hertha BSC 8 pont
14. Borussia Dortmund 7 pont
15. VfB Stuttgart 6 pont
16. Hamburger SV 6 pont
17. SC Freiburg 5 pont
18. Werder Bremen 4 pont

Galeß