Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Bundesliga: Huntelaar volt a Schalke megmetője

Péntek este kezdődött meg a tizedik forduló a Bundesligában, a rosszul kezdő Schalke a középmezőnyben található Augsburgot fogadta.

kicker.de

Langyosan kezdődött a mérkőzés, melynek huszadik másodpercében máris meghúzódott Draxler, akit egyből kórházba szállítottak – pontos diagnózis még nem érkezett. Az Augsburg lényegesen kezdeményezőbbnek bizonyult, Esswein rövid időn belül két helyzetben is rosszul döntött. A Schalke nagyon szétszórt volt, a védekezés még ment, a támadások azonban nagyon vérszegények voltak. A félidő vége felé közeledve a jobb szélen a hétközben hosszabbító Uchida indult meg, majd középre tett labdájára Huntelaar érkezett, remek helyezkedésének köszönhetően gól lett a támadás vége.

A második félidőben már a Schalke dominált, többször lőttek kapura és a labdát is többet birtokolták. Komoly helyzet azonban csak Meyer nevéhez fűződik, az ő lövését azonban bravúrosan hárította Hitz kapus. A Schalke összességébe újabb gyenge meccset hozott le, a végén három ponttal. Az első félidőben nagy szerencséjük volt, hogy nem kerültek hátrányba, de Huntelaar ismét hozta szokásos gólját.

Bundesliga 10.forduló, péntek:

FC Schalke 04 – FC Augsburg: 1-0
Gólszerző: Huntelaar 37.

Galeß